Szanyi vezeti az MSZP EP-listáját

2013. október 12. 15:05

Elfogadta a szocialista párt országgyűlési és európai parlamenti (EP-) listáját az MSZP választmánya szombaton: előbbit Mesterházy Attila pártelnök-frakcióvezető, utóbbit Szanyi Tibor elnökségi tag vezetheti. Göncz, Herczog és Tabajdi viszont nincs az EP-listán. A végső döntést az MSZP kongresszusa mondja ki egy hét múlva.

2013. október 12. 15:05

A parlamenti listán – amelyet az elnökség és a választmány közösen terjeszt a kongresszus elé – Mesterházy Attilát Botka László választmányi elnök, Tóbiás József frakcióigazgató, Gúr Nándor alelnök, Harangozó Tamás frakcióvezető-helyettes, Molnár Zsolt budapesti pártelnök, Lukács Zoltán frakcióvezető-helyettes, Simon Gábor elnökhelyettes, Hiller István korábbi pártelnök és Kunhalmi Ágnes elnökségi tag követi.

Az EP-lista második helyezettje Ujhelyi István, az Országgyűlés alelnöke, mögötte Gúr Roland brüsszeli delegációtitkár, Veres János korábbi pénzügyminiszter és Gurmai Zita európai parlamenti képviselő következik. A másik három jelenlegi szocialista EP-képviselő – Göncz Kinga, Herczog Edit és Tabajdi Csaba – nem szerepel a listán.

Összesen 137 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
blaupanter
2013. október 13. 11:57
A kapitányt is azért szeretnék küldeni,mert egy kúltúrálatlan barom és folytonosságot szeretne a viceházmester lecsrélni a Kohnt a benediktett szanyival.Kehes lovat még kehesebbre A Hárulót,hárulóra cserélni.
krotak
2013. október 13. 11:48
Tibi bácsi szesztestvér,s a frizurája is jobb, mint Kingáé.Fogjátok magatokat, s nyomjátok Krahácsot...
magnamater
2013. október 13. 10:24
Kingáék pofára estek, csak azt tették,mire utasítva lettek,most átérezhetik a Júdás fájdalmát: kidugták a szemét harminc ezüsttel,hivatalából kiebrudalták, nem kezeli már a tizenkettő vagyonát,nincs adomány, ingyen kaja, pia a restiben,zsidó, római utálattél néz reája,nincs más, mehet az akasztófára.
lutra
2013. október 12. 23:26
Nocsak, a kapitány hagyja el elsőnek a süllyedő szocialistákat?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!