Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított a Lazáry Viktort érintő drogügyben, de azt nem közölték, hogy ki ellen, és milyen bűncselekmény gyanújával indult az eljárás.
A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított a drogozással vádolt szombathelyi fideszes alpolgármester, Lazáry Viktor ügyében. Leibinger Eszter szóvivő egyelőre nem adott tájékoztatást arról, ismert vagy ismeretlen tettes ellen, illetve milyen bűncselekmény gyanújával indult a büntetőeljárás.
Lazáry Viktor fideszes alpolgármester ugyanis korábban közleményben tudatta: nem ő látható a videofelvételen, soha nem drogozott, a felvétel szerinte hamisítvány. Jelezte, nagy nyilvánosság előtt tett rágalmazás és kényszerítés bűntette miatt feljelentést fog tenni.

A Lazáryt meggyanúsító Czeglédy Csaba szocialista önkormányzati frakcióvezető az MTI-nek korábban azt mondta: a rendelkezésére álló összes bizonyítékot átadta a rendőrségnek, ezek között annak a szombathelyi dílernek a nevét is, akitől gyanúja szerint az alpolgármester és mások is beszerezhették a kemény drogot.