MSZP‒Együtt‒PM: A Fidesz jogot sértett Baján

2013. október 11. 15:10

Az MSZP és az Együtt‒PM szerint a Fidesz jogsértő módon próbálta befolyásolni a bajai időközi választás eredményét.

2013. október 11. 15:10

Az ellenzéki pártok az MTI-nek pénteken küldött közleményükben a területi választási bizottság határozatára utalva felszólították a Fideszt, hogy vonja ki a forgalomból azokat a kamerával és hangosbemondóval felszerelt kampánykocsikat, amelyeket az utóbbi napokban köröztettek „a bajai lakosság megfélemlítését célozva”. A Fidesz-KDNP színeiben induló Kovács Csabát pedig a választástól való visszalépésre szólították fel, mert „egy demokrata nem adhatja a nevét folyamatos jogsértésekhez és választási csalásokhoz”.

A Fidesznek immár két papírja van arról, hogy „sem az alattomos gyűlöletkampánytól, sem az emberek megfélemlítésétől nem riad vissza, egy hangfelvétel pedig arról tanúskodik, hogy országos szinten is működik a választások szervezett elcsalására irányuló fideszes gépezet” ‒ olvasható a közleményben.

A Bács-Kiskun Megyei Területi Választási Bizottság határozata szerint a Fidesz-KDNP megsértette a választási eljárási törvényt azzal, hogy ‒ egy hangosbemondóval felszerelt gépkocsiról lejátszott felvételen ‒ gyűlöletkeltőnek minősítette Teket Melindát, az ellenzék bajai jelöltjét. A testület ugyanakkor helyben hagyta azt a döntést, amely alapján az ellenzék valótlanul állította, hogy a Kecskeméti Törvényszék ítélete szerint a Fidesz követett el a választás megismétléséhez vezető kampánycsendsértést Baján.

Török Zsolt, a szocialista párt szóvivője az utóbbi ügyben az MTI megkeresésére azt mondta: nem lenne életszerű azt feltételezni, hogy a vesztes fél csalta el a választást, amit épp abban a körzetben kell megismételni, ahol a Fidesz megfordította az eredményt. Hozzátette: lehet, hogy jogi nyelven nem állítható, hogy a Fidesz követett el kampánycsendsértést, az emberek azonban tudják, hogy a kormánypárt csalt Baján.

Baján szeptember 22-én tartottak időközi önkormányzati választást. A Fidesz jelöltjére, Kovács Csabára 467-en, Teket Melindára, az MSZP, az Együtt ‒ A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció közös jelöltjére pedig 406-an szavaztak. A Jobbik jelöltje, Markó György a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg az LMP jelöltje, Ikotity István 4 százalékot ért el. A Kecskeméti Törvényszék múlt szombaton úgy döntött, hogy meg kell ismételni a szavazást a 32-es szavazókörben, mert kampánycsendsértés történt, a választói akaratot befolyásolta az, hogy szervezetten szállították az embereket a szavazásra. A megismételt szavazás vasárnap lesz.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vidorka
2013. október 11. 21:50
Hajrá!!!! Le a komcsi Orbanisztánnal! Le a gyilkosokat támogató kormánnyal! Éljen a Magyar Köztársaság! .... mert nem lesz HANEM VAN MAGYAR KÖZTÁRSASÁG!!! A bajai emberek és az ország lakosainak szívében! Hajrá Baja! Hajrá Teket Melinda! Hajrá Esztergom! Hajrá Tétényi Éva! Hajrá Magyar Köztársaság! Hajrá igaz MAGYAROK!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!