Esztergom korábbi fideszes polgármestere, jelenlegi országgyűlési képviselő hétfőn az MTI-nek azt mondta, hogy a nevéhez semmilyen bűncselekmény nem kapcsolódik. Meggyes Tamás arra a hírre reagált, amely szerint a legfőbb ügyész kezdeményezte mentelmi jogának felfüggesztését jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt, mivel az önkormányzat 2003-ban életbiztosítási szerződéseket kötött a polgármester és két alpolgármester részére, és a futamidő lejárta előtt az önkormányzat helyett a biztosítottak lettek a kedvezményezettek.
„Igaztalan támadásnak tartom az ügyet, és örömmel állok a vizsgálat elé, olyan értelemben, hogy elmondhatom a hatóságoknak a véleményemet” – jelentette ki Meggyes Tamás. Elmondta, mielőtt felvették volna az összeget, az egyik érintett alpolgármester fiát, aki évek óta jogi referensként dolgozott az önkormányzatnál, teljes körű vizsgálattal bízta meg, hogy a pénz – havi néhány tízezer forint – felvétele jogi vagy etikai szempontból kifogásolgató-e. „Ez a polgármesteri fizetés kevesebb mint tíz százaléka. Nem reális, hogy ezért kockára tettük volna a becsületünket, és lábbal tiportuk volna a törvényeket” – tette hozzá.
Tétényi Éva független polgármester az MTI-nek elmondta, a vádemelésig nem kíván nyilatkozni, de amikor a biztosító Meggyes Tamás szerződésének lejárta után öt és fél millió forintot küldött az önkormányzat számlájára, majd téves utalás miatt visszakérte a pénz, kötelessége volt feljelentést tenni az ügyészségen, mert úgy vélte, a közpénzből összegyűlt megtakarítást nincs joguk felvenni az érintetteknek.