Az MSZP szerint a Fidesz mindent tűvé tesz egy ellenségért

2013. október 15. 14:16

A szocialisták szerint ugyanakkor mivel a kormánypárt nem talál ellenséget, ezért csinál magának. Mint Tukacs István megjegyezte: az EU nem kritizálta a rezsicsökkentést, mégis vele háborúzik a Fidesz.

2013. október 15. 14:16

Az MSZP – Hoppál Péter Fidesz-szóvivő sajtótájékoztatójára reagálva – azt mondta: a rezsicsökkentés kapcsán a Fidesz „mindent tűvé tesz”, hogy találjon egy ellenséget, mivel azonban nem talál, ezért csinál magának itthon és külföldön egyaránt. A Fidesz szóvivője szerint a rezsicsökkentés megvédéséről szóló politikainyilatkozat-tervezet parlamenti vitájában az derült ki, hogy a szocialisták „identitászavarban” vannak. Az MSZP képviselői összevissza beszéltek hétfő este az Országgyűlésben, nem igazán tudják meghatározni, hogyan is viszonyuljanak a rezsicsökkentést megvédő politikai nyilatkozathoz – fogalmazott Hoppál.

Tukacs István ezzel szemben leszögezte: a MSZP támogatja a rezsicsökkentést, kormányra kerülve megtartja azt, de igazságossá teszi, hogy akik rászorultak, azoknak nagyobb könnyítést jelentsen. Hangsúlyozta: a Fidesz az Európai Unióval ok nélkül háborúzik, hiszen az unió nem a rezsicsökkentést kritizálta. Úgy fogalmazott: úgy kellett a Fidesznek ez, „mint egy falat kenyér, hiszen végre lehet ki ellen harcolni”, el lehet terelni a figyelmet a rezsicsökkentés igazságtalanságáról és fenntarthatatlanságáról.

Összesen 21 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nyugalmazott tanár
2013. október 15. 16:06
Ekkora baromságot!!!! Hovatovább kiderül, hogy a maszopot a FIDESZ kreálta saját magának. Bruhahahaha
BőröndÖdön
2013. október 15. 15:50
Minden,ami,vagy aki nem fidesz,az ellenség,mi ezzel a policy-vel a baj??
Necoure Yamakee
2013. október 15. 15:27
Szerintem pedig igenis az alacsony jövedelműeknek kedvez ez az egységes százalékos csökkentés, mivel ők a fizetésük nagyobb hányadát költik a rezsire. Aki medencéjét fűti (nem hiszem van olyan hibbant az országban 10-nél több, aki gázzal teszi ezt), annak éppen mindegy, hogy csökkent-e az ára.
GV0917
2013. október 15. 15:24
Tukacs elvtárs! Próbálj már visszaemlékezni, mikor Gyurcsány megpuccsolta Fletót és a" megyei elvtársak" hozz állásán sok múlott a királlyá választásához! Akkor te voltál saját megyédben az első élharcosa!(Hiába- Távol-Kelet) Utóbb büszkén mondtad a megyei lapban, hogy érdemes volt hűnek lenni...A Gazda betartotta ígéretét, mivel valami kormánybiztosi sarzsit kaptál. Azt hiszem később talán elérted az államtitkári lépcsőfokot!Akkor miért nem mentél vele, mikor elhúzott? Nem tetszett "Rodostó"? Különben jól tippeltél, de nem hiszem, hogy bekerülsz a "lihegős" helyre. Nem baj, majd itthon osztod az észt,bár nem lesz ennyi megszólalási lehetőséged. Nem is csodálom, mert ugye az egyből látszik, hogy zseni az nem vagy! Ha okosat nem tudsz, akkor menj ki a Kabalásra és kiáltsd a szélbe a marhaságaidat,a varjaknak!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!