A Fidesznél eleve bárki jobb lenne, de Magyar még egy csodalény is, úgyhogy kuss

Gondolom, akkor innentől úgy kell emlékezni, hogy én az elmúlt másfél évben kritikátlan rajongással, zajos hőbörgéssel ráerőltettem Magyar Pétert az ellenzékre.

Célba ért tehát a Fidesz üzenete: ha nem vagy közénk való, akkor nincs ezen a földön semmi keresnivalód.
„A Debreceni Törvényszék bűncselekmény hiányában tegnap első fokon, nem jogerősen felmentette a hűtlen kezeléssel megvádolt Gál Istvánt, Balmazújváros volt SZDSZ-es polgármesterét. Azzal gyanúsították, hogy egy 3,5 milliárdos beruházás során törvénytelenül rendelkezett csaknem 70 millió forinttal. Tegnap a bíróság oly aprólékossággal szedte ízekre a vádiratot, hogy az ügyészek az ítélet indoklását leszegett fejjel, vörösödő arccal, összeszorított szájjal hallgatták végig. Milyen furcsa, hogy a felmentő ítélet ennyire meglepte őket, hiszen tudniuk kellett volna, hogy Orbán Viktor rendszerében a jog már nem kollektív pajzs, hanem személyre szabott csatabárd. (...)
Ennek ellenére a csatát mégsem Gál István nyerte meg, hanem a Fidesz. A szimpla politikai karaktergyilkosság áldozatává lett liberális politikusnak ugyanis a nyomozás miatt derékba tört a pályája, és már el is költözött Németországba, hátha ott jobban boldogul. Célba ért tehát a Fidesz üzenete: ha nem vagy közénk való, akkor nincs ezen a földön semmi keresnivalód.”