Varga Mihály egyetértett azzal, hogy feszes lesz a 2014-es költségvetés, amelyben 2,9 százalékos hiánnyal, 2 százalékos GDP-növekedéssel, és 2,4 százalékos inflációval számolnak. Szavai szerint a költségvetés „ki van centizve”, de a biztonságos elemet a tartalékok szintjének magasan tartása jelenti. Közlése szerint a 100 milliárd forint általános tartalék mellett ugyanekkora összeget tesz ki az országvédelmi alap nagysága, ez a két tétel az előre nem látható kiadásokat fedezheti. A hús áfájának csökkentésével szavai szerint a tárca is egyetért, és a költségvetésben is számoltak vele. Az utolsó simításokat végzik az adórendszer módosításain, az erről szóló, európai uniós szabályoknak is megfelelő törvénymódosítást szeptember 30-ig nyújtják be a parlamentnek.
Arra a felvetésre, hogy a bankszövetség szerint a tranzakciós illeték miatt egyebek mellett kevesebb lett a banki átutalás, csökkent a hitelellátottság, azt válaszolta: van ok az optimizmusra a sikeresen végrehajtott 400 millió eurós kötvénykibocsátást követően, amivel a magyar kkv-k többlethitelhez juthatnak. A Magyar Export-Import Bank Zrt. (Eximbank) a világon elsőként bocsátott ki kötvényt a Világbank csoporthoz tartozó Multilateral Investment Guarantee Agency (MIGA) állami kezességvállalást biztosító garanciája mellett. „Hitelezésben próbáljuk a kereskedelmi bankok által okozott űrt betölteni” - mondta. A tranzakciós illetékről szólva azt mondta, hogy vannak bankok, amelyek kedvezményes számlacsomagjaikban nem hárítják át azt a fogyasztókra, és a fogyasztók felelősségének nevezte a bankváltás megfontolását.
A devizahitelezésről azt mondta: 2004-2008 között a bankok több mint 700 ezer devizaalapú jelzálogkölcsön-szerződést kötöttek. Példaként az egyik bankvezető nyilatkozatát említette, aki elmondta, hogy van ügyfél akinek 42 devizaalapú lakáscélú jelzáloghitele van. „Könyörgöm, ki volt az a bank, aki 42 hitelt adott egy ügyfélnek” – tette fel a kérdést a nemzetgazdasági miniszter, hozzátéve, hogy biztosan nem a kormány tehet erről. A kormány november elsejéig vár, közben a szakmai egyeztetés folyik. Varga Mihály szerint a bankok eddig már 120 ezer ügyfél terhein enyhítettek saját ügyfélsegítő programjaikkal. Ez is egy megoldást jelenthet – mondta.