Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

A visegrádi országok védelempolitikai igazgatói megállapodtak arról, hogy fokozzák az együttműködést a katonai kiképzések és gyakorlatok terén a NATO kapcsolt erők kezdeményezésével összhangban.
A visegrádi országok védelempolitikai igazgatói a hét elején találkoztak Visegrádon. A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint Siklósi Péter védelempolitikáért és védelmi tervezésért felelős helyettes államtitkár cseh, lengyel és szlovák partnerével arról is megállapodott, hogy tovább folytatják a védelmi és beszerzési tervek összehangolását.
A résztvevők megvitatták a 2016-ban felálló V4-es EU-harccsoportot érintő kérdéseket is, és egyeztettek a NATO védelmi minisztereinek októberi értekezletének témáiról, valamint az EU biztonság- és védelempolitikáját érintő aktuális kérdésekről.
