Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje győzött Baján

2013. szeptember 22. 21:45

A bajai időközi választáson Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila hiába kampányolt személyesen a közös baloldali jelöltért, a fideszes induló nyerte az időközi választást – igaz, jóval kisebb előnnyel, mint 2010-ben. Az egyik szavazókörben többször is újraszámolták a szavazatokat.

2013. szeptember 22. 21:45

A bajai 3-as számú önkormányzati egyéni választókerületben tartott időközi választáson a jogosultak 34 százaléka adta le voksát. A Fidesz által indított Kovács Csaba nyerte el a mandátumot 46,9 százalékos eredménnyel (467 szavazat). Teket Melinda (MSZP, Együtt-PM, DK) 406 szavazatot, Markó György (Jobbik) 8 százalékot, Ikotity István (LMP) 4 százalékot kapott (korábban az Index nyomán hibás szavazatszámokat közöltünk, ezért olvasóink elnézését kérjük – a szerk.). A szavazatok összeszámlálása azért húzódott el, mert az egyik szavazókörben többször is megismételték a választást.

Teket Melinda kampányában Bajnai Gordon, Gyurcsány Ferenc és Mesterházy Attila is részt vettek, hogy a választók figyelmébe ajánlják a közös baloldali jelöltet. A negatív felhangoktól sem mentes az Együtt 2014 állítása szerint Kubatov Gábor munkatársa, Kindlovits Máté tartott eligazítást a később Bajnai Gordont gágogással fogadó emberek számára. Egy frissen indított, egyetlen érdemi bejegyzést tartalmazó blogban pedig azzal vádolták a Fidesz jelöltjét, hogy saját ismerőseit verte át egy traffipaxos csalással.

A 2010-es önkormányzati választásokon ebben a választókerületben 31,65%-os részvétel mellett a következő eredmény született:
1. Bálint Tünde (Fidesz) 523 szavazat (58,9%)
2. Kajtár József (MSZP, Civil Mozgalom, SZEMA – Összefogás 2010) 202 szavazat (22,75%)
3. Preininger Rozália (független) 163 szavazat (18,36%)

Az egyéni választókerületben azért kellett időközi választást tartani, mert a 2010-ben megválasztott Bálint Tünde, a bajai Fidesz frakcióvezetője 2013 májusában elhunyt.

Összesen 287 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DFK
2013. szeptember 23. 13:23
Igen, ha második vagy egy versenyben, akkor te vagy az első vesztes.
polnemkor
2013. szeptember 23. 12:30
Ez a fidesznek komoly figyelmeztetés, jó lenne, ha akként is kezelnék! Oké, hogy ez a női bájaival operáló közismert helyi tévés hölgyike sok pluszt hozott, de a fidesz bizony nagyon gyengén muzsikált most (magához képest)! Szóval remélem összeül az agytröszt és kitalálják mit lehet kitalálni egy csinosnak mondható, "kiskutyussal a kerékpár első csomagtartójában éppen bevásárolni induló tündibündi háziasszony" imázskampány ellenszeréül!
Matrix
2013. szeptember 23. 12:28
Valahol írták hogy sok ember már a szocializmust kívánja vissza Részben igazuk is lehetne de könyörgöm, akkor miért nem a Munkáspártra szavaznak legalább(én nem vagyok a szavazójuk) Ha valaki akkor ő képviseli a szocializmust, de az mszp-dk agymosottak azt hiszik hogy az mszp, mert ott látják azokat az embereket akiket 90előtt Gondolkodni már képtelenek, észre sem veszik a kaviárbaloldal, teli miliárdosokkal, 90ben 180 fokos fordulatot vettek és a nyugat és a nemzetözi tőke fenekét kezdték el nyalni Annyi baloldaliság sincs bennük a feudalista szaudi hercegben és a diktatúrájában
Matrix
2013. szeptember 23. 12:21
A lakosság nagy része a blikk és egyébb kereskedelmi szennymédia által mélykómában tartott ember A háttében a szálakat mozgatók meg fetrengenek a röhögéstől hogy sikerült egymásnak uszítani az embereket, a 2 nagy párt tábora egymást szidja, ahelyett hogy rájönne hogy mindkettő a vesztüket akarja az ország el fog veszni, elmenekül a magyar, aki tud, marad a szidó és a ci...y nagy többségben és a magyar csicska lesz a saját országában. Most nem jut eszembe ki mondta de nagyon találó: "Ha választásokkal bármit el lehetne dönteni, már rég betiltották volna"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!