Az Együtt-PM megóvja a bajai eredményt

2013. szeptember 23. 13:42

Az a szavazókör fordította meg a kormánypárti és az ellenzéki jelölt közötti eredményt, amelynek közelében történtek miatt már vasárnap bejelentést tett az Együtt-PM a helyi választási bizottságnál. Az Index információi szerint a párt most úgy döntött, az eredményt is megóvja.

2013. szeptember 23. 13:42

A szavazókörök közötti kirívóan nagy eltérések miatt megóvja a vasárnapi bajai időközi önkormányzatiképviselő-választás eredményeit az Együtt-PM – tudta meg az Index. A választást a Fidesz jelöltje, Kovács Csaba nyerte 467 szavazattal, az Együtt-PM, az MSZP és a DK közös jelöltje, Teket Melinda 406 szavazatot kapott. 

A részletes eredmények szerint Teket az öt szavazókörből hármat megnyert, a két jelölt közötti eredményt a Bokodi úti szavazókör fordította meg, ahol nyoma sem volt a többi szavazókör szoros eredményének: itt Kovács 97 voksot kapott, míg Teket csak 29-et.

Az Együtt-PM már vasárnap bejelentést tett a helyi választási bizottságnál az ennél a szavazókörnél tapasztalt jelenségek miatt. Beadványuk szerint ugyanis a Bokodi úti szavazókör előtt fenyegette meg két ismeretlen egy ellenzéki képviselőt, aki a választás tisztaságának megőrzése érdekében tartózkodott a helyszínen. Az Együtt-PM szerint ez a két ismeretlen váltott gépkocsikkal folyamatosan szállította a választókat a szavazókörbe.

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
megmondtam előre
2013. szeptember 23. 18:29
A fidesznyik bagázs lepaktál mindenkivel ha csalásról van szó. Most a kissebbséggel szűrte össze a levet.Mottó:Csalunk éjjel nappal.
Monkey4you
2013. szeptember 23. 17:33
a két jelölt közötti eredményt a Bokodi úti szavazókör fordította meg, ahol nyoma sem volt a többi szavazókör szoros eredményének: itt Kovács 97 voksot kapott, míg Teket csak 29-et. -------------- Véletlenül volt egy körzet, ahol nem tudtatok csalni, bitófára valók!!!
Silvio
2013. szeptember 23. 17:29
Egyébként a 2002-es és 98-as eredmények lennének érdekesek, milyen oldali is ez a körzet. 2010 nem mérvadó, akkor szinte mindenhol tarolt a Fidesz. 2006 -ot nézni is necces, hisz az 9nkormányzati Gyurcsény őszödi beszéde után volt és már akkor is jelentősen kiment a talaj az MSZP lába alól, főleg vidéken.
nyugalmazott tanár
2013. szeptember 23. 17:29
Az Együtt-PM megóvja a bajai eredményt Mi is. A közelébe sem engedünk holmi ócska csávókat. :))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!