A határon túl élő magyarok voksolásával kapcsolatos technikai szabályok lebonyolításakor a Fidesz messzemenőkig figyelembe vette szakértők és civil szervezetek véleményét, sőt az MSZP-nek a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumán (KMKF) elhangzott álláspontját is – mondta Gulyás Gergely, aki ezért az esetleges visszaélésekről szóló „rémhírkeltés” abbahagyására kérte a magyarországi ellenzéket.
Kitért arra is, szerinte abban minden politikai szereplőnek egyet kell értenie, hogy a határon túli magyarság választási részvétele kizárólag levélben szavazással bonyolítható le. Megjegyezte, az Európai Unióban a 28-ból 24 tagállamban a választójog együtt jár az állampolgársággal, és ezen országok többségében levélben szavazással zajlik a választójog gyakorlása. A magyar pedig a legszigorúbb garanciákat tartalmazó szabályozások közé tartozik – közölte a politikus.
A Fidesz arra biztatja a határon túli magyarokat, hogy vegyenek részt a magyar közügyekről szóló döntésben – mondta, hozzátéve ugyanakkor, hogy bár a magyarországi lakcímmel nem rendelkező állampolgárok is nagyon fontos tényezői a választási eljárásnak, de rendkívül csekély az esélye annak, hogy kizárólag az ő szavazataik döntsék el a választást.