Az Együtt-PM nem ellenzi a Dunaferr államosítását

2013. augusztus 21. 15:57

Az Együtt-PM nem ellenzi, ha a kormány államosítással próbálja megmenteni a ISD Dunaferr Zrt. munkahelyeit, de jól látható, világos garanciák nélkül ez a lépés csak a zavarosban való halászást segíti – mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor.

2013. augusztus 21. 15:57

A független képviselő azt kérdezte, az állam rendelkezik-e olyan üzleti tervvel, amelyik garantálja, hogy a cég az államosítás után nem jut a Mal Zrt. vagy a Malév sorsára, és a dolgozók később nem veszítik el munkahelyeiket. Az Együtt-PM szakpolitikusa kijelentette: szervezetük nem tudja elfogadni, ha a kabinet a háttérben, „sutyiban” tesz engedményeket orosz befektetőknek. Garanciákat kérnek arra, hogy a cég vagyongazdálkodása átlátható legyen, a vasműbe befektetett adóforintok pedig a magyar emberek és a vállalat munkavállalóinak érdekeit szolgálják majd – mondta.

Szabó Zsolt, a Párbeszéd Magyarországért dunaújvárosi önkormányzati képviselője a kormányt hibáztatta, mert véleménye szerint az unortodox gazdaságpolitika az oka a Magyarországon zajló elbocsátásoknak. A képviselő hozzátette: az államosítás tervek és számok nélkül nem több egy újabb kommunikációs trükknél.

Szerinte a kormány cserbenhagyta Dunaújvárost, amikor a településen „kirobbant a trafikmutyi”, és ugyanígy cserbenhagyták a várost a választási eljárási törvény – általa „lex Dorkotának” nevezett – módosítása során. Emiatt ugyanis szeptembertől nem lehet időközi választásokat tartani, így a település lakói nem választhatnak új egyéni képviselőt a posztról lemondott Dorkota Lajos (Fidesz) helyére – emlékeztetett.

A cég menedzsmentje a múlt héten közölte az MTI-vel, hogy a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik. Az M1 Híradójának tudósítása szerint Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn azt mondta, hogy a kormány még a héten vételi ajánlatot tesz a Dunaferr Zrt.-re. Az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentjét meglepte a magyar kormány hétfői vételi ajánlata, amelyet Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter jelentett be – mondta el az MTI-nek a társaság szóvivője szerdán.

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kjkj945
2013. augusztus 21. 20:29
Amikor eladták garancia volt a fejlesztésre, mi is lett belőle?? Meg miért is adták el???
=nessuno=
2013. augusztus 21. 20:21
Választásra készültök ti is? 14. havi nyugdíj esetleg?;):))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!