Varga Mihály hangsúlyozta, hogy elhibázottnak tartják a Dunaferr 2004-es privatizációját. Hozzátette: az ár kérdése és a körülmények tisztázása nagyon fontos a kormány számára. Úgy fogalmazott: „én azt gondolom, hogy ha van egy pozitív hozzáállás a mostani tulajdonosok részéről, akkor akár már az őszre, szeptember végére, október közepére meg lehet állapodni a legfontosabb kérdésekben”. A nemzetgazdasági miniszter szólt arról is, hogy ha nem fogadja el a tulajdonos az ajánlatot, akkor a kormány feladata segítséget nyújtani minden olyan embernek, akit elbocsátanak. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat például ügyfélszolgálatot nyit a cégnél.
A Dunaferr jövőjével kapcsolatban több kérdés hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet Varga Mihály dunaújvárosi látogatása után tartottak. Varga Mihály a cég vezetésével folytatott személyes egyeztetést követően a Dunaferr esetleges „visszaállamosítását” firtató újságírói kérdésre azt mondta, hogy ez nem merült föl a megbeszélésen. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a cégre szükség van, és jelezte, hogy a Dunaferr helyzetéről a székesfehérvári kihelyezett kormányülésen is tárgyalnak majd.
Evgeny Tankhilevich cégvezető az „államosításra” vonatkozó további újságírói kérdésre kijelentette: nem hallott ilyen szándékról, de erre a lehetőségre a menedzsment biztosan nemet mondana. A vállalat vesztesége az utóbbi két évben közel 50 milliárd forintot tett ki, de a Dunaferr nyereségessé tehető.