Tovább korlátozzák a jobbikos politikusok munkáját

2013. július 10. 14:08

Kordonokkal kerítették el szerda reggelre a Képviselői Irodaház aulájának azon területét, ahol június vége óta a Jobbik által nyitott „kényszerirodák” működtek – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Balla Gergő, az ellenzéki párt képviselője.

2013. július 10. 14:08

Az ellenzéki frakció június 26-án nyitott az irodaház bejáratánál „kényszerirodákat”, mivel Kövér László házelnök egy héttel korábban letiltotta a képviselőcsoport valamennyi szakértőjének és alkalmazottjának belépőkártyáját a földtörvény szavazása alatti obstrukció miatt.

A képviselők eddig úgy dolgoztak az irodaház aulájában, hogy a politikusok ültek a korlát belső, asszisztenseik, szakértőik és vendégeik pedig a külső oldalán. Szerda reggelre azonban a korlátot kihúzható kordonokkal kerítették el. A jobbikos politikusok így a Képviselői Irodaház bejáratán kívül, a lépcső tetején, a szabadban kezdték meg a munkát szerda reggel.

Balla Gergő hangsúlyozta: Kövér László házelnöknek valóban van joga a jobbikos szakértők és alkalmazottak kitiltására, de az országgyűlési törvény erre legfeljebb két hetet ad, ami múlt pénteken lejárt. A Jobbik éppen ezért reméli, hogy mihamarabb a normális keretek között folytathatják a munkájukat – tette hozzá.

 

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2013. július 10. 17:04
"Tovább korlátozzák a jobbikos politikusok munkáját" Elképesztő, hogy mit megenged magának a narancsos kondás! 2014-ben el kell zavarni oda, ahová való!
közgép portása
2013. július 10. 16:44
A Jobbik tizedannyi hülyeséget nem mondott, és nem akart, mint amit a gennyes fajtánkk itt orszgépítés címén összehazudott.
geraz51
2013. július 10. 15:23
Szinte minden politikai problémánk az EU-ban a Jobbik miatt van.Még mindig azt hiszik amit a Vona mondott.hogy az ország kétharmada Jobbikos csak még nem tudja.Ez egy hatalmas baromság.Magyarországon a radikalizmusnak nincs komoly támogatottsága.Viszont az a viselkedés amit a Jobbik megenged magának, elfogadhatatlan.A baloldal azzal él vissza,hogy külföldön összemossa őket a Fidesszel.Ettől szenved a jelenlegi kormány,háromfelé kell nekik harcolni.Visszasírom a Csurkát.
freehckr
2013. július 10. 15:13
Határozottan nem tett jót a Fidesznek (sem) a kétharmad, mára végképp elveszítettek mindenféle kontrollt, sz*rnak magasról akár törvényes keretekre is, ráadásul nyilvánvalóan nem is zavarja őket, hogy dilettantizmusban, pofátlanságban, korrupcióban és aljasságban kezdik túlszárnyalni szocialista elvtársaikat is... ami így ebben a formában döbbenet. Olyan súlyos morális válságban van a politikai elitünk, amin tényleg csak egy lusztráció segíthet, és az, ha a Kövér-féle posztkommunista pöcsöket végleg eltiltjuk a közélettől és a politizálástól.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!