Swoboda: A magyar parlamenti határozat sérti EP-t

2013. július 05. 12:33

A Fidesz-többség által megszavazott magyar országgyűlési határozat sértés az Európai Parlamenttel (EP) szemben – hangsúlyozta Brüsszelben közzétett nyilatkozatában Hannes Swoboda, az EP szocialista frakciójának osztrák elnöke.

2013. július 05. 12:33

Az Országgyűlés pénteken olyan határozatot fogadott el, amely a Tavares-jelentés európai parlamenti elfogadására válaszul kimondta: az EP szembemegy az európai értékekkel, és veszélyes útra vezeti az Európai Uniót.

Hannes Swoboda szerint a magyar parlamenti határozat ismét azt bizonyítja, hogy Orbán Viktor miniszterelnök „nem érti az Európai Unió értékeit, illetve intézményeinek szerepét”. A szocialista EP-frakció nyilatkozata szerint a Magyarországról szóló Tavares-jelentést az EP „nagy pártközi többséggel” fogadta el. A frakcióvezető ehhez hozzátette: a Tavares-jelentést „jelentős számú” néppárti EP-képviselő is támogatta.

Hannes Swoboda felszólította a jobbközép Európai Néppárt – a Fidesz pártcsaládja – EP-frakcióját, hogy nyilatkozzon arról, elfogadja-e, hogy politikai családjuk egyik tagja „elveti az Európai Parlament szerepét és elfogadott határozatait”.

A szocialista frakcióvezető megjegyezte: a néppártiak által Bulgáriával szemben „újonnan támasztott magas erkölcsi követelményeket” Magyarországgal szemben is alkalmazni kellene. Szerinte ennek alternatívája az, hogy a néppárt kettős mércével mér.

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
simonszól
2013. július 05. 20:54
Az embernek-és az asszonynak-már kedve sincs választékosan reagálni,ezért itt van a reakcijóóóm.Ki nem szarja le a gittegyletedet,s ki nem szar le téged ,hülye Swoboda.
tango47
2013. július 05. 18:36
Swoboda úr bekaphatja!
catalina9
2013. július 05. 17:44
Ha nem tudnak győzni, akkor a Fidesz gyöngítése érdekében ez is elképzelhető. Ezt már Gyurcsányék is próbálták szőrmentén. Kvasztics Fedor [Hozzászóló kiszűrése] 2013. július 5. 17:40 Egyetlen veszély lehet a Fideszre, ha ezek a támadások annyira megerősítik a Jobbikot a Fidesz rovására, hogy csak együtt lehetnének kormányképesek. A baloldal pedig hátradől, és várja, hogy a Fidesz hogyan oldja meg a helyzetet. Nem kell tehát győzni a baloldalnak, ezen a módon fel lehet erősíteni a fasiszta Magyarországról szóló kórust. Lehet, hogy erre megy ki a játék?
Arno111
2013. július 05. 17:44
Az EP Magyarországot próbálja sértegetni a libsibibsikkel együtt ergo,az EP le van szarva.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!