MSZP: Egyre rosszabbul élnek az emberek

2013. július 18. 16:29

Az MSZP szóvivője szerint a magyar emberek nem érzik, hogy az ország jobban teljesítene, ők ugyanis a kormány intézkedései miatt napról napra rosszabbul élnek, rosszabbul érzik magukat.

2013. július 18. 16:29

Kormos Kata ezt azzal kapcsolatban mondta csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, hogy korábban Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő – a legnagyobb londoni adósságpiaci adatszolgáltató csoport idei második negyedéves országkockázati összesítése alapján - kijelentette: Magyarország jobban teljesít, és újabb nemzetközi visszacsatolást kapott arról, hogy jó úton jár.

Az MSZP szóvivője reagálásában több olyan adatot is felsorolt, amely szerinte azt bizonyítja, hogy az emberek valójában napról napra rosszabbul élnek. Kormos Kata azt mondta, Magyarországon vezették be Európa legmagasabb, 27 százalékos áfáját, itt kapható a legrövidebb ideig az álláskeresési támogatás, 2010-hez képest több százezerrel kevesebb munkahely van, és drasztikusan csökken a születések száma is.

Hozzátette: a kormány az államadósság-csökkentésre való hivatkozással, „hárommillió ember megzsarolásával” háromezer milliárd forintnyi megtakarítást „rabolt el”. Ehhez képest Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a napokban arról beszélt, hogy az államadósság mértéke 80 százalék körül stagnál – jegyezte meg a szóvivő.

Összesen 20 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2013. július 18. 18:15
A 120 fős mangalicára hízott, gutaütéses vörös fejű éhségmenetelő párttitkár a tanú rá akik koronként megálltak wellnessezni.
regiszter
2013. július 18. 17:52
Még szerencse, hogy az MSZP visszatérése nincs semmi esély, így nem fogunk még a jelenleginél is rosszabbul élni.
micream
2013. július 18. 17:17
lehet, hogy most rosszabbul élünk mint három éve, de még mindig jobban élünk, mint egy év múlva fogunk
nyugalmazott tanár
2013. július 18. 17:06
Egyre rosszabbul élnek az emberek a maszop klientúrájában. Se nagy lenyúlások, se szabadrablás! Jó lesz ez így, elvtársak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!