Józsa István szocialista frakcióvezető-helyettes szerdai sajtótájékoztatóján azt mondta: a devizahitelezés az első Orbán-kormány idején indult, és 2010-től, a második Orbán-kormány működésének következtében, a forintárfolyam gyengülése miatt vált
„rémálommá”. Hozzátette: a kormány szerdai ülésén sem talált megoldást az eladósodott devizahitelesek helyzetére, az pedig, hogy a jövőben nem lehetne lakáscélú devizahitelt felvenni, nem segít a már bajba jutottaknak.
Az MSZP-s politikus közölte: az Orbán-kormány eddigi intézkedései azoknak kedveztek, akik nem szorultak segítségre, a valóban nehéz helyzetben lévőket nem segítették. Kudarcnak minősítette a Nemzeti Eszközkezelő eddigi működését, és hangsúlyozta: a végtörlesztés csak azokat segítette, akiknek jelentős megtakarításaik voltak. Józsa István korábbi javaslataikat felidézve elmondta: bérlakásprogramot indítanának, ösztönöznék, hogy a bajba jutott adósok bérlővé, majd lízingbe vevőkké válhassanak, adókedvezménnyel támogatnák, hogy a munkáltatók részlegesen vállalják át dolgozóik törlesztési terheit, és bevezetnék a magáncsődöt. Emellett a bankadóból származó pénzt a devizakitettség csökkentésére használnák fel, és átvilágítanák a bankok hitelezési gyakorlatát.