„Horn tevékenysége az európai történelem része”

2013. június 21. 11:43

Horn Gyula politikai előrelátása Közép- és Kelet-Európa átalakulásának meghatározó időszakában gyakorolt jelentős hatást Magyarország politikájára és a szélesebb értelemben vett európai politikai közegre – írja a néhai magyar miniszterelnök halála alkalmából Londonban kiadott megemlékezésében a Szocialista Internacionálé.

2013. június 21. 11:43

A szocialista és szociáldemokrata pártok globális tanácskozó fóruma szerint ma már az európai történelem része Horn Gyula szerepe a berlini fal leomlásában és Németország ezt követő egyesülésében.

A szervezet – amelynek a héten elhunyt magyar politikus korábban alelnöke volt – kiemeli megemlékező nyilatkozatában, hogy 1989-ben, Németh Miklós kormányának külügyminisztereként Horn Gyula állt azon döntés mögött, amelynek alapján annak idején megnyílt az út Magyarországon keresztül a nyugatra tartó keletnémetek előtt. A Szocialista Internacionálé szerint ez meggyorsította a berlini fal leomlását.

A szervezet tisztelettel emlékezik Horn Gyulára, és elismeréssel adózik demokratikus vívmányainak, a Szocialista Internacionálé munkájához nyújtott hozzájárulásának – áll a nyilatkozatban.

Összesen 10 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kamasuka
2013. június 21. 14:54
Különösen az 1956 október utáni ...
madárjós
2013. június 21. 14:27
Horn Gyula egy bukott eszme ügyes haszonélvezője volt. A „történelmi” szerepébe pedig csak félig meddig tudott belenőni, de időben távozott a politikából, erre jól ráérzett. Béke poraira!
Senye Péter
2013. június 21. 13:28
Nesze neked Európa.
pikkpakk
2013. június 21. 13:26
szupi olvasom,hogy 5 hozzászólás...erre csak 1-et látok....:) legalább a droidokat nem kell olvasnom akik itt nyaralnak egést évben a mandin...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!