Az MTI-hez eljuttatott nyílt levélben a kormánypárti politikus úgy fogalmaz: a pénteki zárószavazást „olyan események zavarták meg, amelyek nem méltóak az Országgyűléshez és a rendszerváltozás óta hasonlóan súlyos rendzavarási kísérletre nem volt példa a Parlament falai között”.
Rogán Antal emlékeztetett: a Jobbik, amely korábban maga kérte a név szerinti szavazást a földtörvényről, „a házszabállyal visszaélve, botrányos viselkedéssel gátolta azt és az ülés levezető elnöke ellen erőszakkal fellépve megakadályozták, hogy név szerinti szavazással születhessen döntés a jogszabályról”. A Fidesz és a KDNP frakciója nyugodt erőként viselkedett, lehetőséget adva a Jobbiknak, hogy befejezze a rendzavarást, de nem éltek ezzel a lehetőséggel, ezt követően az Országgyűlés a házszabálynak megfelelően lebonyolította az ülést, és befejezte a szavazásokat – írja a Fidesz frakcióvezetője nyílt levelében. Rogán Antal arra kéri Áder Jánost, hogy „erősítse meg aláírásával a pénteken, házszabálynak megfelelő keretek között elfogadott új földtörvényt, amely végre valódi védelmet nyújt a magyar föld és a magyar gazdák számára”.