A törvény szerint közforgalmú gyógyszertárat működtető gazdasági társaság tulajdoni hányadának átruházása esetén elővásárlási jog illeti meg az érintett gazdasági társaságban tulajdoni hányaddal rendelkező gyógyszerészt, az érintett gazdasági társaság által működtetett közforgalmú gyógyszertárban munkaviszonnyal vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonnyal rendelkező gyógyszerészt, illetve bármely más gyógyszerészt vagy az államot – ebben a sorrendben. Az érintetteknek az elővásárlási jog érvényesítésére a vételárról való értesüléstől számított 30 napon belül van lehetőségük. Ha erről nem nyilatkoznak, azt „úgy kell tekinteni, hogy nem kíván élni az elővásárlási jogával”.
A gyógyszerészi tulajdoni hányad biztosítása érdekében az állam tulajdoni hányadának értékesítésére annak megszerzésétől számított három éven belül pályázatot kell kiírni, azonban itt már nem érvényesíthető az elővásárlási jog. A törvényben felhatalmazást kap a kormány arra, hogy az elővásárlási jogok gyakorlására, valamint a pályázat kiírására és lebonyolítására vonatkozó részletes szabályokat rendeletben állapítsa meg, s hogy kijelölje az állam elővásárlási jogát, illetve tulajdonosi jogait gyakorló szervet. Az egyes egészségügyi és egészségbiztosítási tárgyú törvények módosításáról szóló törvény rögzíti az implantátumregiszter létrehozását is.
A rendelkezés célja, hogy a beültetett orvostechnikai eszközök a betegbiztonság érdekében nyomon követhetőek legyenek. A nyilvántartás a beteg adatain túl rögzíti a beültetés, eltávolítás vagy csere időpontját, annak okát, továbbá az implantátum nevét, típusát, gyártási tételszámát, a gyártó nevét, a forgalmazó nevét, székhelyét, akitől az implantátumot az egészségügyi szolgáltató beszerezte, a beültetést végző orvos nevét, pecsétszámát, valamint a beültetést végző egészségügyi szolgáltató nevét, működési engedélye számát.