A nagyobbik kormánypárt politikusa az ápolók nemzetközi napján úgy fogalmazott: azoknak, akik több műszakban, nap mint nap szolgálják az elesetteket, betegeket, saját gondjaikat félreteszik, hogy mások gondjain tudjanak segíteni, ezért köszönet jár. Hozzátette: a köszönet mellett fontos, hogy munkájukat ne csak erkölcsileg, hanem anyagilag is elismerjék és segítsék, ezért a kormány és a Fidesz mindent megtesz, hogy rendezze az egészségügyi ágazatban dolgozók bérét, munka- és életkörülményeit, gondoskodjon továbbképzésükről.
Zsigó Róbert azt mondta: az egészségügyben dolgozók a Gyurcsány-Bajnai-kormányok alatt csak egy költségvetési tételt, „egy tizedes jegyet” jelentettek, az akkori kormányzat érzéketlen volt az egészségügyben dolgozókkal és a betegekkel, illetve az intézményekkel szemben, csak a megszorítások jutottak az eszébe, ha az ágazat szóba került. Az elmúlt nyolc évben a „reménytelenség földje volt” az egészségügy, ennek következtében több mint ötezer egészségügyi dolgozó hagyta el az országot – fogalmazott. A Fidesz szóvivője elmondta, hogy az előző kormányoktól kapott „örökség” problémáit nem tudták teljes egészében megoldani, de az ország gazdasági teljesítőképességéhez mérten mindent megtettek, így 2011-ben 64 ezer egészségügyi dolgozónak hatmilliárd forintos támogatásból megemelték a bérét, a múlt évben is átfogó bérfejlesztésbe kezdtek, amely 90 ezer dolgozót érintett.