Dokumentumok bizonyítják: Brüsszelben arra készülnek, hogy a Fidesz nyeri meg a választást

Az elemző szerint ráadásul az is egyértelmű, miért nem lenne rájuk szükség, ha Magyar Péteréket tartanák esélyesnek.

Biztatónak nevezte a Magyarországon bejelentett költségvetési intézkedéseket Olli Rehn, az Európai Bizottság monetáris és gazdasági ügyekért felelős alelnöke – közölte a közmédiával kedden Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter az Európai Unió pénzügyminiszteri tanácskozásának szünetében.
A miniszter elmondta: a túlzottdeficit-eljárás most nem szerepelt a tanács hivatalos napirendjén, de a megbeszélések szünetében röviden alkalma nyílt szót váltani Olli Rehnnel, aki elmondta, hogy a bizottság már ismeri a költségvetés egyenlegét javítani hivatott intézkedéseket, kollégái már elemezték is a tervezett lépéseket, amelyeket biztatónak nevezett.
Varga Mihály jelezte: május második felében derülhet ki, hogy Magyarország kikerülhet-e a túlzottdeficit-eljárás alól.
