Az EP igazságügyi bizottságának tagja, Rui Tavares zöldpárti EP-képviselő az ATV Szabad szemmel című műsorában elmondta: nem csak Magyarországgal kapcsolatban hoztak határozatot az emberi jogok kapcsán, hanem Litvániával és Olaszországgal kapcsolatban is.
„Úgy vélem, hogy csak az új szerződésben ránk ruházott felelősséggel élünk. Tudja ez a személyes meggyőződésem is, hiszen olyan országot képviselek, amely maga is gazdasági felügyelet alatt áll. Így semmiképpen nem kívánok beleszólni abba, hogy mit is kellene tennie a magyar parlamentnek vagy a magyar kormánynak” – mondta Tavares. Hozzátette: „Az Európai Parlamentben a feladatunk az, hogy mind az ötszázmillió európai polgár alapjogait biztosítsuk, azáltal, hogy számon kérjük a tagállamok jogszabályaiban is a második cikkelyben szereplő értékek megjelenését és tiszteletben tartását”.