Az ügyáthelyezés továbbra is az egyik megoldás az ilyen ügyek kezelésére, hiszen ha olyan vidéki bíróságokra kerülnek, ahol nincs tartós elhúzódás, akkor gyorsabban lezárulhatnak ezek az ügyek – mutatott rá. Rétvári Bence szerint nem fogadható el, hogy az igazságszolgáltatás rendszere olyan embereket, akik részben maguk is elismerték bűnösségüket, szabadon engedjen, miközben több áldozatuk meghalt. Úgy vélte, teljesen érthető, ha egy ilyen büntetőbírósági eset a közvélemény számára sem elfogadható, ugyanakkor konkrét ügyekbe a kormánynak nincs beleszólása, de mindent megtesz a szabályozás korrigálása érdekében. Az államtitkár elmondta, a kormány döntése értelmében bizottság vizsgálja azokat a lehetséges intézkedéseket, amelyeket meg lehet tenni a hasonló bírósági ügyek elhúzódásának megakadályozása érdekében. A szakértői szintű egyeztetések már zajlanak, a jövő héten a rendőrség, bíróságok és ügyészségek vezetőinek bevonásával tartanak megbeszéléseket.
Rétvári Bence emlékeztetett arra, a kormány már eddig is több olyan intézkedést fogadott el, amely a büntetőeljárás bírósági szakaszának, valamint a nyomozás gyorsítására szolgál. A parlamenti államtitkár az ügyáthelyezések lehetőségéről megjegyezte: ez az unióban is előfordul, ugyanakkor mégis nagyon sok kritika érte Brüsszel részéről a magyar eljárást. Szerinte a kormánynak ki kell tartania az ügyáthelyezés és a kiemelt büntetőügyek gyorsítása mellett, és további intézkedéseket kell bevezetni ennek érdekében. A konkrét ügyről elmondta azt is, hogy mivel idős, és érdemi védekezésre képtelen emberekre törték rá az ajtót az elkövetők, fontos, hogy ne bújhassanak ki az igazságszolgáltatás alól. Nagy a veszélye, hogy akár el is rejtőznek, és így próbálják meghiúsítani a büntetőeljárást – tette hozzá a parlamenti államtitkár.