Pócs: Nem leszek bojt a maffiabaloldal ostorán

2013. május 27. 11:16

Jászapáti polgármestere visszautasította az MSZP által a trafikpályázatok kapcsán vele szemben megfogalmazott vádakat. Pócs János állítja: csak következtetett arra, hányan pályáztak trafikra, és végül kiderült, nem is gondolta jól.

2013. május 27. 11:16

Pócs János fideszes országgyűlési képviselő, Jászapáti polgármestere hétfőn ezt annak kapcsán közölte az MTI-vel, hogy a szocialisták közleménye szerint a polgármester lebuktatta magát, amikor olyan titkos információkról nyilatkozott, hogy a településen hányan pályáztak trafiküzemeltetésre. A kormánypárti politikus közölte, a trafikpályázaton indulók közül hatan keresték meg mint Jászapáti polgármestere, és kértek tőle különböző információkat a kiírással kapcsolatban, míg egy pályázó a médiában tiltakozott, miután nem nyert jogot trafik működtetésére. „Ebből következtettem arra, hogy Jászapátin heten pályáztak trafik üzemeltetésre, de én sem gondoltam jól, mert utólag kiderült, nyolcan voltak” – tette hozzá a politikus.

Amikor a földtörvényről tárgyalunk a parlamentben, akkor gazdák (...), amikor a temetkezési törvényt változtatjuk meg, akkor a temetkezési szolgáltatók keresnek meg, és egyeztetünk, ez a képviselő dolga” – fogalmazott a fideszes politikus. „A maffiabaloldal ostorán nem leszek bojt!” – hangsúlyozta Pócs János, megjegyezve, őt az MSZP sem nyilatkozattételre, sem lemondásra nem szólíthatja fel, az emberek és a független média viszont ezt bármikor megteheti.

Az MSZP hétfői közleményében arra szólította fel Pócs Jánost, hogy adjon elfogadható magyarázatot arra: honnan tudja, hogy hányan pályáztak; látta-e a helyi pályázók listáját; illetve a döntést megelőzően volt-e politikai egyeztetés. Ha ezekre nem tud választ adni, akkor azonnal adja vissza mandátumát, és mondjon le a polgármesterségről – közölte az ellenzéki párt.

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
red label
2013. május 27. 13:54
Ez jó szöveg (bojt...) Gratulálok!
stefanovszky
2013. május 27. 13:40
Mindenki írja meg a TÉNYEKET a Trafik üggyel kapcsolatban, ki-kinek a kije, mit csinált előtte,stb. De úgy ám, hogy támadhatatlan legyen. Ezzel lehet kezdeni valamit!Mondjuk föltenni internetes oldalakra,továbbküldeni személyes emailként, de mondom, csak konkrétumokkal lehet bármit kezdeni. Egy melléfogás, és kikezdhető az összes!
stefanovszky
2013. május 27. 13:33
Ne legyünk szervilisek! Igen, a Trafik-"pályázat" botrányos! Csak a Jászságban jól tetten érhető, ahogyan máshol is az egymás között való felosztás. Ne söpörjük a szőnyeg alá, akkor sem, ha millió dologban vissza lehet utalni az mszp , szsdsz idején történt undorító üzelmekre!!!
stefanovszky
2013. május 27. 13:28
Ez a Pócs Jani, érettségizett? Mert én nem találok az iskoláiról semmit. Egyébként pedig igen, Pócs hazudik. Mondom ezt Fidesz-es szavazóként, és meggyőződéses jobboldaliként.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!