Kövér: Rendet teszünk, terveket készítünk, építünk

2013. május 17. 19:33

A Házelnök Gyálon, az új városközpont avatásán úgy fogalmazott: Beindulni látszik a gazdasági növekedés, egyre inkább mozgásba lendül az ország, és a helyi közösségek által létrehozott beruházások is azt mutatják, hogy az újrakezdés készsége a magyar lélek legfontosabb sajátossága.

2013. május 17. 19:33

Az újrakezdés készségét nevezte a magyar lélek legfontosabb sajátosságának az Országgyűlés elnöke pénteken Gyálon, az új városközpont avatásán. Beindulni látszik a gazdasági növekedés, egyre inkább mozgásba lendül az ország, és a helyi közösségek által létrehozott beruházások is azt mutatják, hogy az újrakezdés készsége a magyar lélek legfontosabb sajátossága – mondta Kövér László. „Rendet teszünk, terveket készítünk, építünk” a gyálihoz hasonló helyi közösségek közreműködésével – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az állam egyik legfontosabb feladata az emberek szolgálata az egész nemzet sorsának jobbra fordulása érdekében. Visszatekintve a szerinte minden szempontból mélypontnak számító 2010-es évre kifejtette, hogy a kormány nem fogadhatta el az akkori állapotokat, például a nagyfokú munkanélküliséget és a mélyszegénységet. Helyette lehetővé tette, hogy az unióban „kiharcolt” pénzügyi forrásokkal élve az „erre alkalmas” emberek, közösségek megteremtsék a számukra megfelelő életkörülményeket.

A gyáli, igen sok erőfeszítéssel megvalósult projekt révén egy modern, európai kisváros központja készült el, ami egy új időszak, „nagy pillanat” az itteniek életében – méltatta a beruházók és kivitelezők, valamint a munkában résztvevő lakosok érdemeit Kövér László. Megfogalmazása szerint a közigazgatás egyik feladata, hogy az e területen dolgozó tisztviselők modern körülmények között végezzék tevékenységüket, mint ahogy ezt Gyálon a teljesen újjáépített polgármesteri hivatalban jövő hét keddjétől tenni fogják.

Van, ahol már beértek a kormányzati erőfeszítések első eredményei, van, ahol születőben vannak”, és a legfrissebb adatok mindenképp azt bizonyítják, mozgásba lendült az ország – jelentette ki az Országgyűlés elnöke, akit az ünnepség végén bronzplakettel ajándékoztak meg az avatás alkalmából.

A gyáli önkormányzat félkör alakú épületét is magába foglaló kistérségi szolgáltató központ, a városközponti sétáló utca és park, az új parkolók és zöldterületek, valamint a piac modernizálása több mint egymilliárd forintba került. A projekt költségéből több mint 730 millió forintot uniós forrásból fedeztek.

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kukagyerek
2013. május 18. 10:49
"Kövér: Rendet teszünk,.." Siess bajusz, mert a beígért két hétből, már csak félnap van hátra!
micream
2013. május 18. 10:33
a civilizált világ a nyugati média, mértékadó nyugati politikusok évek óta próbálják felhívni a magyarok figyelmét arra, hogy nem lesz jó vége, ha egy szociopata irányítja az országot. ezzel szemben van néhány volt kollégiumi szobatárs, akik akkora jellemek és akkora államférfiak, hogy több százezer forintos csak a hátizsákjuk, hogy sokmilliós karórájuk, ha lassan megy előttük át valaki az úttesten akkor azt büntetlenül leüthetik megrugdalhatják, már a gyerekeik is kaptak trafikot, a szeretőik is kaptak állami földet. na, ha ezek azt mondják a választóknak, hogy a világ, a nyugat, meg mindenki hazudik, akkor nekik hisznek. megérdemlik.
Nemhivo
2013. május 18. 10:13
..."Kijelenthető tehát, hogy a Fidesz kurucos politikája nem csak megtakarításaink elvesztéséhez vezetett, de egyenesen azoknak a zsebébe vándorol a pénzünk, akikkel elmondásuk szerint harcolunk. A külföldi bankokhoz és befektetőkhöz, az IMF-hez. Nem is csoda, hogy néhány amerikai befektetési alapnak a magyar devizakötvények a kedvencei. Ekkora kamatot, dollárban csak mi magyarok fizetünk a világon. A külföldi bankok zsebébe. Nálunk még Románia is olcsóbban jut hitelhez. Ez hát az unortodox gazdaságpolitika eredménye. "... ...ennyit a "lendületről"...Muhahaha!!!
Secnir
2013. május 18. 07:49
" Megfogalmazása szerint a közigazgatás egyik feladata, hogy az e területen dolgozó tisztviselők modern körülmények között végezzék tevékenységüket, " nem, a közigazgatásnak a KÖZ IGAZGATÁSA a feladata. talán tessék megkérdezni a szigetszentmiklósi járási hivatal vezetőjét, hogy van ez? (aki nem érti: kövér szigetszentmiklóson lakik, a járási hivatal vezetője bekk mária. kövér lászlóné bekk mária.)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!