Az MKDSZ elnöke, a KDNP frakcióvezetője a keresztény civil szervezetek 8. országos fórumán úgy fogalmazott: az internet kiváló információszerzési, kapcsolatteremtési és közösségépítési lehetőségeket kínál, de ugyanakkor a gyermekekre számos veszély rejt. Függőség alakulhat ki, és ebben a világban az ember „rosszabbik énjét kontroll nélkül jelenítheti meg” – mondta a kereszténydemokrata politikus, aki szerint ugyanakkor a lehetőségek nagyobbak, mint a veszélyek, ha érett személyiségként használjuk ezeket az eszközöket.
Radetzky András, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója arról beszélt, hogy míg a telefonnak 90 évre, a televíziónak 38 évre, a mobiltelefonnak 14 évre volt szükség arra, hogy egy 150 milliós közösséget hozzon létre, addig a Facebooknak csupán 5 évre. Kitért arra, hogy kutatók 2016-ra 100 milliárd gigabyte-nál is nagyobbra becsülik az internetes adatforgalmat, ami naponta többi között 300 milliárd email elküldését foglalja magában. 2013-ban minden magyar állampolgárra vetítve naponta 209 percet töltünk az internet előtt – folytatta –, hozzátéve: a világháló ma már nemcsak tömegkommunikációs eszköz, hanem a személyes kapcsolattartás terepe is.