Gyurcsányozik a Fidesz trafikügyben

2013. május 13. 21:26

Érdemi reagálás helyett Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont emlegeti közleményében a Fidesz arra reagálva, hogy a DK-s Molnár Csaba nyilatkozatot vár a kormánypárti képviselőktől trafikügyben, miszerint részt vettek-e a pályázatok elbírálásában.

2013. május 13. 21:26

A Fidesz szóvivője szerint a „Gyurcsány-Bajnai szövetségnek semmilyen alapja, pláne erkölcsi alapja nincs arra, hogy bárkit számon kérjen”. Hoppál Péter ezt hétfőn arra reagálva közölte az MTI-vel, hogy Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke napközben tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: nyolc napon belül írásbeli nyilatkozatot várnak a Fidesz és a KDNP parlamenti képviselőitől, illetve polgármestereitől arra, hogy nem vettek részt a trafikpályázatok előkészítésében és nem tettek javaslatot a nyertesek személyére. A kormánypárt szóvivője szerint „az a maffiabaloldal, amely az alvilággal paktált le egy választás elcsalásáért, ne akarjon senkit számon kérni semmiért”.

„Ugyanazok, akik tönkretettét, kifosztották Magyarországot és a magyar emberek ellen fordultak, ne akarjanak számon kérni senki semmiért” - hangsúlyozta Hoppál Péter, hozzátéve: „A Gyurcsány-Bajnai szövetségnek nyilatkoznia se kell arról, hogy felvállalta-e a bűnt, mert a tények és jegyzőkönyvek igazolják azt.”

A fideszes politikus szerint a „baloldalon hazudtak és loptak, ezt maga Gyurcsány Ferenc mondogatja, és korruptak is voltak, ezt meg Bajnai Gordontól tudjuk”."Mégis milyen alapon bírálnak ők alaptalanul bárkit is? – teszi fel a kérdést Hoppál Péter, aki szerint a vasárnapi komlói fideszes győzelem is igazolja: az emberek átlátnak a szitán, és nem hagyják, hogy a baloldal alaptalan rágalmakkal félrevezesse őket, különbséget tudnak tenni a hazug lejárató kampány és az igazi bűn között.

Összesen 141 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toportyán tiszteletes
2013. június 18. 22:02
Mindig van lejjebb a narancsmaffiánál,szegény Magyarország!Tolvajok vezetik évtizedek óta és egyre pofátlanabbak!
Moravek
2013. május 14. 12:15
Éljen az elszámoltatás!
Justicia
2013. május 14. 11:35
Sok orvos önkormányzati képviselő...
USA-báb Bajnai hazát árul odaki'
2013. május 14. 11:28
no nézd csak a sok DOKTOR úr/nő/né trafikosok HU2954 Vác Dr Kalecz Gergely HU1067 Hódmezővásárhely Dr Lipták Alexandra Szilvia HU1067 Hódmezővásárhely Dr Lipták Alexandra Szilvia HU2579 Szeged Dr Lipták Alexandra Szilvia HU2579 Szeged Dr Lipták Alexandra Szilvia HU0032 Ajka Dr Szabóné Lencz Judit Mária HU0849 Galgaguta Dr. Abay – Nemes Gyula HU1768 Mohora Dr. Abay – Nemes Gyula HU1951 Nézsa Dr. Abay Nemes Gyula HU1263 Kecskemét Dr. Altorjai Balázs Attila HU1263 Kecskemét Dr. Altorjai Balázs Attila HU1760 Miskolc dr. Aswadné dr. Gazdik Irén HU1760 Miskolc dr. Aswadné dr. Gazdik Irén HU1760 Miskolc dr. Aswadné dr. Gazdik Irén HU1760 Miskolc Dr. Aswadné Dr. Gazdik Irén HU0401 Budapest 09. ker. Dr. Bényi Szabolcs Tamás HU2579 Szeged dr. Bényi Szabolcs Tamás HU2589 Szekszárd Dr. Beréti Zsolt HU2589 Szekszárd Dr. Beréti Zsolt HU1760 Miskolc Dr. Birinyi Ildikó HU1760 Miskolc Dr. Birinyi Ildikó HU1760 Miskolc Dr. Birinyi Ildikó HU1760 Miskolc Dr. Birinyi Ildikó HU2149 Pécs DR. Czéh-Tóth Márk HU2149 Pécs Dr. Czéh-Tóth Márk HU2149 Pécs Dr. Czéh-Tóth Márk HU2149 Pécs Dr. Czéh-Tóth Márk HU2149 Pécs Dr. Czéh-Tóth Márk HU2365 Sajószentpéter dr. Csiba Gábor Tamásné HU2365 Sajószentpéter Dr. Csiba Gábor Tamásné HU1457 Kótaj Dr. Dobrosi Marianna HU2805 Tiszadob Dr. Dobrosi Marianna HU2823 Tiszalök Dr. Dobrosi Marianna HU2823 Tiszalök Dr. Dobrosi Marianna HU0229 Bátaszék Dr. Fajszi Lajos HU0580 Decs Dr. Fajszi Lajos HU0410 Budapest 18. ker. Dr. Gáspár Zsolt Márton HU1774 Monor Dr. Genzwein Ferencné HU0409 Budapest 17. ker. Dr. Guzmics Tibor HU2149 Pécs Dr. Haraszti Ádám HU2154 Pécsvárad Dr. Haraszti Ádám HU2895 Törökbálint Dr. Hricz Andrea HU0974 Hajdúszoboszló Dr. Ináncsy Ernő HU1954 Nógrád Dr. Kalecz Gergely HU0394 Budapest 02. ker. Dr. Kante Awa HU1760 Miskolc Dr. Karácsony Zsolt HU0578 Debrecen Dr. Katona Nóra HU2587 Székesfehérvár dr. Kertészné Kéri Erika HU2587 Székesfehérvár Dr. Kertészné Kéri Erika HU2587 Székesfehérvár dr. Kertészné Kéri Erika HU2265 Rábacsécsény Dr. Kiss Gyula Józsefné HU1448 Kóny Dr. Kiss Gyula Józsefné Szajsz Ilona Mária HU2579 Szeged Dr. Kisznyér Péter István HU2579 Szeged dr. Kisznyér Péter István HU1760 Miskolc Dr. Kondás Tamás Vilmos HU1000 Hatvan Dr. Korcsog Tamás HU1760 Miskolc Dr. Kozma Eszter HU1760 Miskolc Dr. Kozma Eszter HU0439 Cegléd Dr. Kroó Mihály HU0439 Cegléd Dr. Kroó Mihály HU2571 Százhalombatta Dr. Lachmann Norbert HU1067 Hódmezővásárhely Dr. Lipták Alexandra Szilvia HU3111 Zalaegerszeg dr. Mateisz Renáta HU2097 Paks Dr. Miseticsné Győri Erzsébet HU2589 Szekszárd Dr. Miseticsné Győri Erzsébet HU2863 Tolna Dr. Miseticsné Győri Erzsébet HU2018 Ócsa Dr. Nagyiványi Szabolcs Dávid HU0409 Budapest 17. ker. Dr. Omaid Razmohamed HU2254 Pusztaszer Dr. Palotás Ferenc Istvánné HU1437 Komárom Dr. Pázmány Péter HU0625 Dömsöd Dr. Pencz Bernadett Mónika HU0625 Dömsöd Dr. Pencz Bernadett Mónika HU1767 Mohács dr. Popovics Gábor HU0413 Budapest 21. ker. Dr. Rétháti Istvánné HU0413 Budapest 21. ker. Dr. Rétháti Istvánné HU0413 Budapest 21. ker. Dr. Rétháti Istvánné HU0413 Budapest 21. ker. Dr. Rétháti Istvánné HU0413 Budapest 21. ker. Dr. Rétháti Istvánné HU0578 Debrecen Dr. Sásdiné Szücs Judit HU0578 Debrecen Dr. Sásdiné Szücs Judit HU1832 Nagyecsed Dr. Sásdiné Szücs Judit HU0405 Budapest 13. ker. Dr. Szirák Endre Ernő HU0405 Budapest 13. ker. Dr. Szirák Endre Ernő HU0578 Debrecen dr. Zádor Csabáné HU0578 Debrecen dr. Zádor Csabáné HU0974 Hajdúszoboszló dr. Zádor Csabáné HU1760 Miskolc dr. Zádor Csabáné HU1988 Nyíregyháza dr. Zádor Csabáné
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!