Fidesz: Bajnaiék megosztásra használják a nemzetpolitikát

2013. május 03. 17:47

A Fidesz szerint Bajnai Gordon pénteken bebizonyította, hogy a Gyurcsány-Bajnai szövetség ma is csak a megosztásra, a feszültségkeltésre használja a nemzetpolitikai kérdéseket.

2013. május 03. 17:47
Zsigó Róbert, a nagyobbik kormánypárt szóvivője pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a baloldalon ma ugyanazok a képmutatók vannak együtt, akik miközben a határon túl a külhoni magyarok szavazatáért kuncsorognak, itthon továbbra is „románozzák”, listázzák, „retyerutyának”, „zsigeri barmoknak”, „boldog-boldogtalannak” nevezik őket. A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: Magyarország nem kér többet ebből. 2010-ben a magyar emberek az összefogást választották, nemzeti összefogás született Magyarországért, a magyar nemzetért, és soha többé nem akarunk egy olyan országban élni, ahol az ország vezetői idegen érdekeket szolgálnak – közölte.
 
Megjegyezte: a Gyurcsány-Bajnai szövetség már bebizonyította, hogy azért, hogy „hatalmát mentse, kész az alvilággal is lepaktálni és magyart a magyarral szembe állítani”. A baloldal a nemzetet megosztotta, magyar emberek ellen képes volt gyűlöletkampányt folytatni, megalázta, cserbenhagyta a külhoni magyarokat, amikor ők segítő kézért nyúltak – írta Zsigó Róbert.
 
A határ menti területeken megvalósítható gazdasági együttműködés lehetőségeiről és a nemzetpolitika jelenlegi, illetve jövőbeni alapelveiről egyeztetett Bajnai Gordon az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért szövetség vezetője és Solymos László, a Most-Híd szlovák-magyar vegyes párt parlamenti frakciójának vezetője Pozsonyban pénteken. Bajnai Gordon a nemzetpolitika alakulásáról szólva azt hangsúlyozta, hogy komoly veszélynek tartja a belpolitikai konfliktusok és a megosztottság exportját a határon túli magyarok közé, ami szerinte „mintha erősödött volna” az elmúlt időszakban.

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ballada
2013. május 04. 10:48
A libák tízezrei meg csak úgy berepültek a vágóhídra és feldolgozva a kereskedőkhöz a pénz pedig huss elillant, tán Ciprusra vagy fene tudja.Bajnai úr pedig mint Bálám szamara csak nézett-nézett-nézet és nem látott , szegény ügyvezető igazgatónak fogalma sem volt semmiről hiszen nem értett hozzá?!? Bajnainak van több cége utólag abból kártalanítsa a azokat akiknek nem fizette ki a tartozását. „A Hajdú-Bét tudatos tönkretétele több életet is követelt, kilenc gazdatársam az öngyilkosságba menekült, azóta pedig többen a stressz és a tehetetlenség okozta gyomorrákban hunytak el” – hívta fel a figyelmet Kobza Miklós, egykori termelő. Kobzáékat közvetlenül huszonötmillió forintos kár érte, két tanyát vesztettek el, hét hektár földet pedig negyedáron kellett eladniuk. Emellett mintegy tizenkétmillió forintnyi hitelt fizettek vissza, amelyet korábban a Hajdú-Bét-es refinanszírozásra költöttek el. Elmondása szerint örülnek annak, hogy a kormányzat egyeztetést kezdeményez a károsultakkal, s bíznak abban, hogy egy évtizednyi számkivetettség után találnak olyan megoldást, amellyel részben kártalaníthatják az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került termelőket.
kjkj945
2013. május 04. 10:43
Divide et impera !
ballada
2013. május 04. 10:31
Bajnai nem sokáig örül .Fidesz kormány előveszi a Hajdú-Bét ügyet ,kivizsgálják ,károsultakat ujra meghallgatják.Bajnai a bírósági végzést titkos zár alatt tarja legyen mit lobogtatni ha a károsultak kérik tőle a jogos adósságot .Haveri bírók a károkozó becsületét ki hypózták.
nyugalmazott tanár
2013. május 04. 09:16
Sz állampolgárság legtermészetesebb velejárója, hogy részt vehetek a közös ügyeinkben. Aki ezt megkérdőjelezi az vagy mocskos bolsevik, vagy mocskos náci. Egyremegy. Akik most visszakapták (nem megkapták, hanem visszakapták!) magyar állapolgárságukat, azoknak még több is kijárnak, de soha nem követelőznek. Elsősorban tisztelet a hovatartozásuk megörzéséért az elnyomatás viszonai között. Nem csak a véres kommunista-szocialista rezsimeket kellett átvészeljék, nem csak ettól pusztultak és szenvedtek mérhetetlenül, mint minden megszállt országban, hanem a többség elnyomó, megsemmisítő politikájától is. Szép lassan el kell jönnie a kárpótlás idejének is. Addig marad a megérdemelt tisztelet és a visszaadott jogok: vegyenek részt a nemzet közös ügyeiben, hogy még védettebbek lehessünk az áruló kisebbséggel szemben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!