Fidesz: A kormány a nemzet vagyonaként tekint a magyar földre

2013. május 26. 17:35

A Fidesz-kormány a korábbi baloldali kormányokkal ellentétben a magyar nemzet vagyonaként tekint a magyar földre, amelynek a magyar emberek kezében a helye – közölte Zsigó Róbert, a párt szóvivője vasárnap az MTI-vel, arra reagálva, hogy az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség azt ígérte: ha kormányra jut, „igazságot szolgáltat a földbérletpályázaton vesztes gazdáknak”.

2013. május 26. 17:35

Zsigó Róbert közleményében azt írta: „ha van valami, amitől igazán kiveri a víz a Gyurcsány-Bajnai-szövetséget, az az, hogy a rendszerváltás óta háborítatlan nagyurak és külföldi tőkések helyett ma a magyar családok művelhetik meg a magyar földet”. Hozzátette, hogy a 2010 előtti agrárpolitikával szemben ma a magyar földet az alaptörvény védi a spekulációtól. „A baloldali kormány a magyar földeket 99 évre nulla, egy, tíz vagy száz forintos hektáronkénti bérleti díjért játszotta át külföldiek kezére” – fogalmazott a szóvivő.

Közlése szerint a Fidesz, ahogy vállalta, teljesíti: a baloldal kiárusító politikájával szemben visszaszerzi, megvédi a magyar földet és a családi gazdaságokat erősíti általa, s az eddigi legnagyobb földosztási programnak köszönhetően a magyar földek 90 százaléka magyar családi gazdaságok használatába kerül. Zsigó Róbert kitért arra, hogy a kormányváltás óta már most háromszor többen jutottak állami földhöz, mint a baloldali kormányok idején, több mint 90 százalékuk 50 hektár alatti családi gazdálkodó. Hozzátette: az állami földek pályáztatása, használata és nyilvántartása ma teljesen átlátható, szemben a 2010 előtti időszakkal, amikor teljes volt a káosz a nyilvántartásban, leplezve a spekulatív, külföldi tőkét szolgáló földhasználatokat.

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Toportyán tiszteletes
2013. május 26. 21:41
Választási mutyi...
Toportyán tiszteletes
2013. május 26. 21:40
Földmutyi,trafikmutyi,választási mutyi,ez a komcsifattyak narancsmaffiája!
realista
2013. május 26. 21:35
"A kormány a nemzet vagyonaként tekint a magyar földre" Talán inkább húbéri birtokra, amit a vazallusoknak osztogathat.
stüszivadász
2013. május 26. 21:12
Az viszont az előző 8 éves ballib szemetek hibája,hogy Vas,Zala s a fél Dunántúl zsebszerződéssel az olyan mocskos bűnözők kezére,mint pl.Leisztinger !! s onnan külföldiekére került.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!