Az Együtt 2014-PM vezetője ugyanakkor rámutatott: a kettős állampolgársághoz kapcsolódó szavazati jog kapcsán több veszélyt is lát. Ezek legjelentősebbikét Bajnai szerint az jelenti, hogy a magyar belpolitikai megosztottság és a belpolitikai konfliktusok „exportálódnak” a határon túlra. „Nem szabad, hogy ez a megosztottság érvényesítse a magyarság érdekérvényesítő képességét azokban az országokban, ahol ezek a magyarok élnek” – szögezte le Bajnai, hozzátéve: 2014 után a magyarokat képviselő minden egyes szervezetet az adott országukban való támogatottságuk arányában kell támogatni.
Az Együtt 2014-PM szövetség vezetője pénteki szlovákiai látogatása során Berényi Józseffel, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökével is találkozót kezdeményezett, ez azonban nem jött létre. Berényi József ezzel kapcsolatban az MTI-nek elmondta: a találkozó létrehozásával a Haza és Haladás Alapítvány titkársága szólította meg az MKP-t. „Bajnai Gordon jelen helyzetben nem tölt be közjogi tisztséget, és így nem tudja közvetlenül befolyásolni a szlovákiai magyarság sorsát, és egyben mint alapítvány szólított meg bennünket, így ez a találkozó nem időszerű” – szögezte le az MKP elnöke. Hozzátette: Magyarországon már most nagyon erős nem hivatalos előkampány folyik a jövő évi parlamenti választások előtt, az európai politikai kultúra pedig azt kívánja, hogy az Európai Néppártban tömörülő testvérpártjaikat támogassák, ezek pedig Magyarországon a Fidesz és a KDNP.
Bajnai Gordon pénteki szlovákiai látogatását – a délelőtt a Most-Híd párt képviselőivel folytatott egyeztetés és a Robert Fico szlovák kormányfővel ezt megelőzően tartott informális találkozót követően – Dunaszerdahelyen folytatja, ahol egy helyi fórumon tart előadást.