A fórumon Ángyán beszélt arról is, hogy a korrupciónak egy új szintje alakult ki. Már nem a nokiás dobozok mennek, hanem a „nagyok” beteszik az embereiket döntéshozó pozícióba, annak az a dolga, hogy intézze az ügyeket. Ahol nagyobb kasszák vannak, ott nem csak az embere van bent, hanem biztonság kedvéért van egy tartótisztje is a döntéshozónak. Aki viszi az utasítást, és hozza az információkat, és vigyáz a kezére, hogy jó helyen írja alá. Szerinte egy 70 fős kormányból 8-10 tagot nevezhet meg a miniszterelnök, a többit a „maffiacsaládok” nevezik meg. Ángyán – Németh Lászlónéra utalva – azt mondta: amikor csere van a kormányban, akkor látszik, hogy az nem juthatott a miniszterelnök eszébe, hogy azt nevezi ki, akit.
Ángyán beszélt a földbérleti pályázatokról is beszélt. Elmondta: a Földalap saját belső ellenőrző bizottsága is megállapította, hogy a nyertes pályázók minden vizsgált esetben a gazdálkodási tervekre adott szubjektív pontok nagykülönbségével nyertek. „Itt kapták meg az utasítást, hogy kinek kell nyerni” – mondta, hozzátéve, hogy nincs magyarázat rá, hogy miért az nyert aki; így győzhetett például műkörmös is.
A NOL TV kérdésére, hogy vajon meddig kritizálhatja még párton belülről a Fideszt, Ángyán azt válaszolta, hogy addig, ameddig úgy dönt, marad a Frakcióba. Szerinte másik kérdés, hogy jó lelkiismerettel meddig vállalható a dolog. Mint mondta, ehhez már közel van, és akkor nem fogja vállalni a frakciótagságot, és függetlenként folytatja. Azt nem tudja, hogy a pártvezetés hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez.