Portik–Laborc: Gyurcsány nem lát szégyellni-, takargatni valót

2013. április 26. 14:22

Nem lát szégyellni-, takargatni valót Portik Tamás és Laborc Sándor találkozói kapcsán Gyurcsány Ferenc, aki szerint a nyilvánosságra került dokumentumok manipuláltak.

2013. április 26. 14:22

A Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pénteki szegedi sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, miniszterelnökként nem volt tudomása ilyesfajta operatív titkosszolgálati akciókról. Mint mondta, Laborc Sándor titkosszolgálati vezetőként azért találkozott Portik Tamással, hogy információkhoz jusson a politikai világával korrupt kapcsolatokat ápoló rendőrökről, ügyészekről, bírókról. „Ez a titkosszolgálat dolga. Onnan kell információt szerezni, ahol van, a bűn világáról a legtöbb információ a bűn világának környékén van” – mondta a képviselő.

Laborc Sándor szabályozott módon, dokumentált körülmények között találkozott Portik Tamással, beszélgetésükről a titkosszolgálat eszközeivel készült felvétel, az elhangzottakat jegyzőkönyvezték, a dokumentumokat irattározták – hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. A politikus úgy véli, a találkozókról nyilvánosságra hozott leiratokat azonban manipulálták, a lényeg a nyomdafesték, a kitakarások mögött van. Szemléletes, hogy az időben hosszabb ideig tartó találkozóról készült leirat a rövidebb - hívta fel a figyelmet a pártelnök.

A nyilvánosságra került anyagokból semmit nem tudunk meg a találkozóban kulcsszerepet játszó politikai, rendőrségi, ügyészségi, bírói összefonódásokról, ezek rendre ki vannak húzva – mondta a korábbi kormányfő. Hozzátéve: feltételezhető, hogy a vágatlan anyagban több gyanú is megfogalmazódik fideszes politikusokkal szemben. Gyurcsány Ferenc szerint a média közreműködésével elindult végtelenül tisztességtelen lejáratókampány beleillik a Fidesz botránypolitizálásába. Ha a kormány úgy gondolja, hogy Laborc Sándor bűnt követett el, akkor hivatalból indítson eljárást ellene, tegye meg feljelentést, ha viszont nincs ilyen, hagyják abba a mocskolódást – jelentette ki a honatya.

Portik Tamás, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatója és Laborc Sándor korábbi titkosszolgálati vezető közötti két megbeszélésről készült hangfelvétel titkosságát hétfőn oldotta fel az Alkotmányvédelmi Hivatal, az anonimizált leiratokat kedden feltették az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága honlapjára. A dokumentumok szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással Portik Tamás és Laborc Sándor, két másik ember társaságában. A megbeszéléseken készült hangfelvételek szerint Laborc a Portiktól származó, közéleti szereplőkre terhelő információkat a nyilvánosság előtt akarta felhasználni. A hangfelvételek leirataiból kiderül, Portik félt attól, hogy 2010-ben a baloldal elveszti a választásokat, és mindent megtett volna, amit kérnek tőle.

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ballada
2013. április 27. 05:28
Portik ügy titkosszolgálati kupleráj,rendszerint a szocik emlékezet kihagyásban szenvednek ,még jó hogy rögzítve van hogy mikor mit mondtak. Bajnai kampány vezére szervezője portik tersőre ,ugy hogy bajnai is folytatja az alvilággal való kapcsolatot. 2006-ban gyf kormánya alatt az In Cal Security rendőrség örízte a gyf bajnai mszp szdsz banda kormányzását.Tudni véljük hogy az In Cal Security zsidó rendőrség ,most már ne csodálkozunk a jelzés nélküli rendőrruhába bujtatott népverető idegen zsoldosok verték agyba főbe a békésen ünneplő tömeget.Zsidó zsoldosok szintén minden jelzés nélkül repülővel érkeztek 120-130 személy titokban és ezek utasították a magyar rendőrséget.Trükkös gyurcsanyi a magyar nép nyakára hozta az idegeneket ,készültek a 2006 okt. 23-i népveretésre .Tényleg csodálkozunk hogy az euban mélyen hallgattak az ügyről,lehet hogy eu utasításra ment az egész néplerohanása,ezért nem vették napirendre az ügyet a dollár kommunista eusok.Szépen összejátszottak a szocikkal, ,ezért türt meg mindent az eu gyfnek ,mert tudta az eu hogy egy vérszomjas bosszúálló a 2006 kormány ,alig várták a 2006-t hogy a magyar népet megfélemlíthessék .
Zoli2012
2013. április 26. 19:22
Gyurcsány belépett a legaljasabb hazaárulók sorába. Külföldi csapatokat hívott be a magyar nép ellen, az ellenzék megfélemlítésére. A terrorista gyilkosok (mert senki se higyje, hogy nem voltak 2006-ban a rendőrnek álcázott terroristák támadásának halálós áldozatai - még az MTI is 3 halottról adott hírt 2006 október 24-én reggel, amit aztán töröltek és a továbbiakban elhallgattak) ott tobzódtak az Astoriánál, és nyomorékká vert emberek maradtak utánuk. A köztársasági elnök, a demokráciára állítólag olyan kényes Sólyom, a hadsereg főparancsnoka nem tudott arról, hogy csapatszállítón hozták ide a gyilkosokat? Bene országos főkapitány elrendelte, hogy csapaterőben, nem kell azonosítót viselni, a terrorista pribékek símaszkot húzhatnak arcukra. A várost teleaggatták palakátokkal, megszólítva a fiatalokat, hogy "mit foglalnátok el ha forradalom lenne?" És mindjárt leírták a választ is: - a TV székházat!" Amit két tucat pécsi irodistával védettek, miközben készenlétbe álltak az álarcos, felfegyverezett rohamosztagok a mellékutcákban. A TV ostrom után, amit a petíció beolvasását követelő tömeg előtt futba huligánoknak beöltöztett NBH ügynökök hajtottak végre, Gergényi végigjárta a rendőrlaktanyákat és azzal rémisztgette a rendőröket, hogy lám, "ezek kiírtanak ótitelekt és a családjaitokat." 9 ember szemét lőtték, ki tudja hányat megöltek és nyilívánítottak eltüntnek. Ez gyurcsány mérlege. Hazaáruló, kötelet érdemelne, de a tényleges életfogytilglan is megteszi. Most azt hiszi hazudozással megússza, de téved.
slomovicz
2013. április 26. 19:22
Ezek a vörösnácik sohasem az eszükről voltak híresek. A találkozó, csak azt bizonyitja hogy erkölcsi hullák. Normális , tisztességes ember, nem üzletel alvilági elemekkel, Ha megteszi , maga is alvilági , becstelen ember lesz. Alvilági figurákkal nem ebédelünk együtt, legföljebb egy börtönkoszt erejéig. A tény - az tény marad, a titkoszsolgálat vezetője találkozott egy vezető alvilági bűnözővel. Nincs tovább miről beszélni. Nem lepődhetünk mega vörösfasiszták erkölcsi szintjén vagy a reagálásukon, mert valójában ezekről van szó. http://www.youtube.com/watch?v=9q6gwZs4Zi8 Ezekről van szó- akiknek terror diktarúráját hatvan éven át vagy 2006 októberében "élvezhettük. Végre 2010- ben megszabadultunk tőlük, és a most megtörtént rendszerváltásnak SOHA többé nem fognak visszajönni . Hála Istennek! Magyarország és a magyarok többet érdemelnek a vörös náciknál. Minden Bajunk az Ö uralmukból származott. Ma már kevesen vannak és egyre fogyatkoznak. Tegyünk róla, hogy végképp eltünjenek. jelentéktelen, alvilági figurák. Parizerrel . :-)
tóth mária
2013. április 26. 17:40
justiceforhungary: egyetértek! ott a pont. eltúloztam a gerinc témát!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!