A hírhamisításhoz már biodiszletet is használ a Fidesz

2013. április 21. 10:25

Az Együtt 2014-ben még nem merült fel a kábítószerkérdés. Biztosíthatok mindenkit, amint szóba kerül, én leszek az első, aki beszámol róla.

2013. április 21. 10:25
Juhász Péter

Idén 10 éve, hogy a Kendermag egyesülettel megrendeztük az első Million Marijuana March rendezvényt amelyen a kenderszármazékok szabályozott kereskedelmét követeltük. A Kendermag már 3 éve nem volt aktív, azóta meg is szűnt. Idén fiatalok úgy gondolták, szerveznek egy demonstrációt a kenderszármazékok orvosi felhasználásának engedélyezésért. evidenciának tekintettem, hogy kimegyek. Így is tettem.

A rendezvény csekély létszámmal zajlott, ezért meglehetősen feltűnő volt amikor megjött a képen látható fiatalember egy professzionálisan elkészített Együtt 2014 logós táblával.
Leült a fűbe a tüntetők közé, feltartotta a táblát, a kormánypárti médiumok pedig elkészítették a képeiket. A rendezők megkérték, hogy tegye el a táblát, mivel pártfüggetlen rendezvény, mire ő fogta magát és elment. Így összesen 2 percet (120 másodpercet) töltött el azzal, hogy biodíszletként asszisztáljon a hírhamisításhoz.

Az Együtt 2014-ben még nem merült fel a kábítószerkérdés. Biztosíthatok mindenkit, amint szóba kerül, én leszek az első, aki beszámol róla. Azonban ahhoz, hogy egyáltalán értelme is legyen beszélni róla, az első feladat a demokrácia helyreállítása, amit a Fidesz lerombolt az elmúlt 3 évben.

Összesen 90 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kacsa
2013. április 21. 18:55
"demokrácia helyreállítása".. borsózik a hátam ettől az ócska közhelytől.
cutcopy
2013. április 21. 16:23
"feltartotta a táblát, a kormánypárti médiumok pedig elkészítették a képeiket" Pedig a nyakadba is akaszthatta volna teljes joggal..
GV0917
2013. április 21. 15:14
Itt a válasz ,hogy miért pont a Milla? 1/.Mert Bajnai a FŐLIBA 2/.Mi kell a libáknak? :LEGELŐ 3/.Miből áll a legelő: FŰBŐL 4/.Mit sziv a tömeg? : FÜVET 5/Tehát mit csinál Bajnai? :SZÍVAT A hetvenkedő katona csak biodíszlet."Merthogy: nálunk a fegyver....".(lásd lejebb) Hej te puska Puska vagy, Nem csinos kis Fruska vagy........
párizsi
2013. április 21. 14:28
Mennyit kapott a képen szereplő csávó? Idén elmaradt a március 15-i tapsikolós rendezvény, tehát nekik is élniük kell!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!