Egy kárpátaljai magyar szerint ez volt az egyik legfontosabb kérdés, amikor kitört az orosz-ukrán háború

„Valahogy el kellett fogadni magad, hogy akkor most ki vagy. Most ukrán vagyok, vagy magyar vagyok?”

Ismeretlen tettesek keddre virradóra Beregszász központjában felgyújtották Petőfi Sándor szobránál elhelyezett koszorúkat.
Az esetről szerdán adott hírt a mukachevo.net munkácsi hírportál, amelynek beszámolója szerint a tüzet a közeli Arany Páva étterem bárpincére észlelte röviddel éjfél után. Mint a hírportálnak – neve elhallgatását kérve – elmondta, épp az utolsó vendéget kísérte ki az étteremből, amikor észrevette a Petőfi-szobor talapzatánál nagy lánggal égő tüzet, amelyet a néhány méterre lévő Vérke csatornából vett vízzel sikerült viszonylag gyorsan eloltania. A tanú szerint nagyon kicsi a valószínűsége annak, hogy a szobor talapzatánál lévő koszorúk eldobott cigarettacsikktől gyulladtak volna meg.
Az incidens kapcsán Bocskor László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) beregszászi szervezetének elnöke az MTI-nek telefonon elmondta, hogy kedden napközben észlelte az égésnyomokat a Petőfi-szobor talapzatán, amikor elhaladt mellette. Hozzátette: sürgős tennivalói miatt nem tudott azonnal foglalkozni az üggyel, ezért értesítette a sajtó munkatársait, hogy járjanak utána, mi történhetett az emlékművel. Időközben a KMKSZ az eset kapcsán feljelentést tett a rendőrségen ismeretlen tettes ellen – közölte. Azt is elmondta, hogy számára úgy tűnt, a szobor és talapzata nem károsodott.
Beregszászon a Petőfi-szobrot korábban kétszer rongálták meg. Az 1990-es években egy ittas férfi lefűrészelte az egyik karját. Garázdaság miatt öt évre ítélték, de mivel megbánta tettét és részt vett a csernobili atomerőmű-katasztrófa következményeinek a felszámolásában, büntetésének végrehajtását felfüggesztették. Legutóbb 2007-ben fekete festékkel öntötték le a Petőfi-emlékművet, ám a tettest vagy tetteseket az akkor kitűzött jelentős összegű nyomravezetői díj ellenére sem sikerült megtalálni.