„Döntsük már el, hogy van cigány, vagy nincs cigány?”

2013. április 26. 12:49

A Jobbik szerint ki kell mondani, hogy cigány egy bűncselekmény elkövetője, ha valóban az.

2013. április 26. 12:49

A Magyar Élet Menete Ózdon járt, ahol beszédet mondott Vona Gábor, a Jobbik elnöke is. „Miért kell ma Magyarországon menetelni? Mert vannak más menetek is. Talán azért kell ma Magyarországon menetelni, hogy az itt élő cigány kisebbségnek legyenek jogai? Minden joguk megvan. Talán azért kell ma Magyarországon menetelni, hogy az itt élő zsidó kisebbségnek békés, nyugodt élete legyen? Mindenük megvan. (…) Itt, ma, ebben az országban a magyar életért kell menetelni” – mondta Vona Gábor. Hozzátette: „Ebben az országban, a mi saját hazánkban, másodrendű állampolgárok vagyunk”.

Miklós Árpád, a Jobbik Borsod megyei elnöke az N1TV-nek nyilatkozva azt mondta: „Döntsük már el, hogy van cigány, vagy nincs cigány? Ha van, akkor meg kell nevezni az áldozatot is, ha cigány, de akkor az elkövetőt is!” A pódiumon elmondott beszédében ötletét továbbgondolva elmondta: „Akkor nem használjuk a zsidót se, ha ők azt mondják, de akkor nem Holokausztról beszélünk, hanem azt mondjuk, hogy a második világháborúnak rengeteg áldozata volt. Rengeteg magyar állampolgár, szovjet állampolgár, román állampolgár, német állampolgár odaveszett”.

A rendezvényen többek közt Pörzse Sándor is felszólalt.

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
sóhivatalnok
2013. április 26. 21:41
Ez az a párt aminek egy f@szpumpás kretén a fő "nemzetpolitikusa"? Arról az erkölcsi magaslatról tényleg érdemes cigányozni...
micream
2013. április 26. 21:03
erről a vonáról még hogyhogy nincsenek pornó képek a neten? milyen nemzeti, meg jobbikos az ilyen? vagy ő fotózott?
párizsi
2013. április 26. 21:00
A videót gyorsan leállítottam, mert ezeket ismerjük! Mi tudjuk, hogy vannak cigányok! Ezen jobbik közeli szar összehányt valami tökéletes rasszista trágyát! Kedves Jobbik! Nem az a kérdés, hanem az, hogy van e egy magyar neo-náci párt! Szerintem teljesen egyértelmű, hogy igen! Miért? Hallgatni kell a beszédeket és az okos ember rájön, a hülye meg náci akar lenni, tehát ne lepődjön meg, ha bárki kimondja! Takony náci Jobbik!
magyar1206
2013. április 26. 17:02
És ha magyar gyilkol akkor mondjuk azt is, hogy egy magyar ember megölt egy magyar embert, a honfitárását?!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!