Az ember legnagyobb vétsége az előítélet

2013. április 16. 11:31

Többek között zsidókról, gójokról és a Mandinerről beszélgetett Gerényi Gáborral és Székhelyi Józseffel Imi Blues az Echo TV-ben.

2013. április 16. 11:31

Gerényi Gábor szerint a Gój motorosok jelensége egyfajta provokáció, de nem rossz értelemben, majd hosszas beszélgetés alakult ki arról, kik a zsidók és kik a gójok. A műsorban szóba került az Adj Gázt! motoros felvonulás, amelyhez Imi Blues szerint a Gój motorosoknak semmi köze nem volt, és azt is szóvá tette, hogy senki sem beszélhet az egész magyarság, vagy az összes motoros nevében, mint tették ezt a szervezők.

Székhelyi József arról beszélt: egyetértett Orbán Viktor fellépésével, és hangsúlyozta, hogy a slampos tudósításokkal szemben nem a miniszterelnök tiltotta be a motoros felvonulást. Székhelyi szerint mozgalmat kellene indítani a slampos tudósítások ellen. Mint megjegyezte: a baromság pártsemleges.

Szóba került az is, hogy vajon fasizálódik-e Magyarország. Székhelyi szerint a fasizmus nemzetellenes, és a csírái megjelentek. Semmiképpen sem szabad elbagatellizálni a témát, ki kellene beszélni a felekkel. Gerényi szerint a fasizmus a sikertelenség ideológiája, Magyarország pedig jó ideje sikertelen, ezért fennáll a veszély.

Székhelyi József végkövetkeztetése szerint beszélgetni kellene végre a feleknek az előítéletekből való táplálkozás helyett.

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
IgazságosIzomViktor.
2013. április 17. 09:37
És valóban.Magyarország nem fasiszta,de a fasizmus csírái megjelentek.És azzal is teljesen egyetértek,hogy a fasizmus a sikertelenség ideológiája.Én inkább úgy fogalmaznék,hogy a reményvesztettség ideológiája.Nagyon sok ember ma reményvesztett,szarért-húgyért dolgoznak,ami lassan a hideg vízre sem lesz elég,erkölcsi,politikai válság is van,és sokan a radikalizmusban látják(tévesen)a megoldást.Azt gondolják hogy agresszíven,erővel megoldódnak a problémáik,és hogy ezeket a problémákat bizonyos népcsoportok okozzák.
korona
2013. április 17. 09:23
Minél inkább erőltetik azt, hogy szeressük a zsidókat, annál inkább nő ellenük bennünk az ellenszenv. Ez az ellenszenv arra ösztönöz bennünket, hogy a nagyobb dolgoktól kezdve a kisebbek, a legkisebbek felé is igyekezzünk megismerni a zsidókat, mint olyanokat. Arra a sajnálatos következtetésre kell jutnunk, hogy a Cion-bölcseinek FORGATÓKÖNYVE egyre inkább megvalósul. Ha meg aztán még beleolvasunk a Talmudba is, akkor aztán vége a szimpátiának. Az ilyen erőltetett, permanens, törtető holokauszt(vallás) hirdetése viszolygást idéz elő. Ha belegondolunk, hogy a most iskolába induló gyerekeinket majd zsidóbérenc tanítók, tanárok fogják nevelni, már a reménytelenség kerít bennünket hatalmabába. Úgy gusztustalan az egész, ahogy van, mert a zsidók nem elégednek meg (ahogy a cigányok sem) azzal, hogy MELLETTÜNK éljenek, hanem VELÜNK EGYÜTT akarnak élni itt. A magyar nemzet veszedelemben van, mert bizony egyes tagjai rokonként is belekerültek a zsidóságba, és fordítva. A zsidóság pedig azt parancsolja, hogy nekünk annak kell örülnünk, mint nem-emberelnek, hogy nekik dolgozhatunk
Akitlosz
2013. április 16. 21:05
Amit ők előítéletnek neveznek az valójában az élettapasztalatokra épülő utóítélet. Nem azért nem akarnak az emberek például cigány szomszédot, mert előítéletesek, hanem jól felfogott saját érdekük miatt. Ami nemzetellenes ideológia az a bolsevizmus, globalista liberalizmus. Mindezekkel szemben a jobb oldali ideológiák szóban forgó része éppen, hogy védi a nemzeti érdekeket.
Google
2013. április 16. 14:03
Mi volt a véleménye Gerényinek? - ez nem jött át.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!