A Fidesz-székház udvarát elfoglalók nevében a sajtótájékoztatón felszólaló Papp Gáspár alaptalannak nevezte, hogy Selmeczi Gabriella a csütörtöki „békésen, demokratikusan, erőszakmentesen” tiltakozókat azzal vádolta meg, hogy a demokrácia ellen lépnek fel. A fiatalember ugyanígy alaptalannak tartotta a politikus károkozásra vonatkozó kijelentéseit is. Ezt követően felolvasott egy nyilatkozatot, amely szerint a Fidesz-KDNP elnyomó rendszert épít, „a rezsim hároméves rombolása után” Magyarországon ma az alkotmányosság, a jogállamiság és a társadalmi szolidaritás legalapvetőbb követelményei sem érvényesülnek. A fiatalember közölte: a kormánnyal szembeni ellenállásuk immár lelkiismereti kérdés, ezért élnek a polgári engedetlenség eszközeivel. Hangsúlyozta, hogy kezdeményezésük erőszakmentes és pártoktól független.
Papp Gáspár az alaptörvény negyedik módosítását bírálva leszögezte: tiltakoznak a Magyar Köztársaság alkotmányos rendszerének „szétverése”, az alkotmányellenesnek ítélt rendelkezések alaptörvénybe való beírása, az egyetemek gazdasági autonómiájának felszámolása és a hallgatók röghöz kötése ellen. Ugyancsak felemelik szavukat a hajléktalanok üldözése, a család fogalmának szűkítése, a szólásszabadság és a független igazságszolgáltatás korlátozása, az egyházak közötti diszkrimináció, az Alkotmánybíróság jogköreinek szűkítése és a „szabad választások korlátozása” ellen – közölte.