Von der Leyen vészforgatókönyvet írt: így venné el a magyarok pénzét az utolsó centig

„Ha nem sikerül a Magyar Péter projekt, akkor legalább az Orbán-ellenességre” akarják fölhasználni ezt a választást – hangzott el a Mestertervben.

A hvg.hu értesülései szerint idézés nélkül állította elő a rendőrség pénteken a Hallgatói Hálózat két aktivistáját, akik részt vettek a Fidesz-székház elfoglalásában.
Péntek reggel 7 órakor kihallgatásra vitte a rendőrség a Hallgatói Hálózat két aktivistáját – értesült a hvg.hu. A portál szerint mindketten részt vettek a Fidesz-székház elfoglalásában, mely ügyben a Fővárosi Főügyészség csoportosan elkövetett garázdaság bűntette miatt nyomoz.
A hvg.hu-nak Garamvölgyi László, az ORFK szóvivője sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta az értesülést, és nem válaszolt a kérdésekre sem. Szintén nem érte el a portál egyelőre a TASZ-t sem, illetve az egyik előállított aktivistát, Birtalan Gergelyt sem.

Birtalan Gergelyt egyébként a hvg.hu szerint egyszer már megbírságolták a székházfoglalás után, rendőri intézkedésnek való ellenállás miatt. A portál azt egyelőre nem tudja, hogy az előállításnak van-e köze ahhoz, hogy szombatra újabb demonstrációt terveztek a Fidesz székházához.