A Magyarországot érintő kritikák még javában érkeznek a nemzetközi – főleg német – sajtóból, de már többen felszólaltak hazánk védelmében – írta meg a hirado.hu. Legutóbb például Ursula Barun-Moser – az ELTE egykori professzora – olvasói levelét tette közzé a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A levélben arra hívta fel a németek figyelmét, hogy az elmúlt tíz évben sokkal kevésbé volt kritikus az ottani sajtó Magyarországgal szemben, holott lett volna rá oka, az elmúlt három évben pedig túlságosan is – már-már gyanúsan – kritikussá vált.
A műsorban Kumin felidézte azt a gyerekeknek készült német rajzfilmet is, amely meglehetősen rossz színben mutatja be Magyarországot. A helyettes államtitkár véleménye szerint a német televíziónál egy olyan alkotói gárda működik, akik nagyon határozott, de egyoldalú értékkör mentén dolgoznak. Ez azonban olyan következményeket vonhat maga után, mint például az országok közötti viszony megromlása. Kumin Ferenc kihangsúlyozta, hogy Magyarország részéről ezek a próbálkozások nem maradhatnak válasz nélkül.