„Fennáll a gyanúja annak, hogy ez a kapcsolat maga Ruszin-Szendi Romulusz volt”

A volt vezérkari főnök kifejezetten szoros kapcsolatot ápolt az ukrán titkosszolgálattal és vezetéssel, amely felvet bizonyos kérdéseket.

Kocsis Máté elmondása szerint nem mozgatott meg semmiféle követ azért, hogy az MSZP kampányfilmje ellen többen tiltakozzanak.
A magyar emberek nem kíváncsiak az MSZP kampányára, amely a gyűlöletre épül – mondta Kocsis Máté a HírTv Rájátszás című műsorában. Mint hozzátette: „a Fidesz sosem járna ezen a dolgokat összemosó, nem a jövőről beszélő stílussal” fémjelzett úton. A Fidesz kommunikációs igazgatója kijelentette: végignézte a kisfilmet, abban szerinte huszonkilenc pont van, ahol nettó hazugságot emlegetnek, „körülbelül fél percenként hazudnak benne”. Kocsis szerint ha a „lopott részeket” és a „hazugságokat” kivesszük belőle, akkor körülbelül 20-25 másodperc maradna. Kijelentette: „18 percet sem lehet a szocialistákra bízni, nemhogy négy évet”. Hozzátette: Török Zsolt állításaival szemben semmiféle követ nem mozgatott meg a tiltakozások érdekében, a film megjelenésének napján, vasárnap pedig a fiatalok foglalkoztatásának bővítéséről tartott sajtótájékoztatót.
Az MSZP szóvivőjének állításáról, miszerint a TEK-ről egy nevetséges pillanatot vágtak be – flexszel vágják az ajtót –, Kocsis annyit mondott: az egy józsefvárosi drogbanda leleplezését mutatta, és ez „lehet Török számára komikus”, Kocsis inkább egy határozott rendészeti lépésnek tartja. MIÉP-e múltjáról elmondta: édesapja 1998-ban MIÉP-es önkormányzati képviselőjelölt volt, ő pedig mindenben támogatta szüleit, ebben is. Kocsis szerint emiatt nincs oka szégyenkezésre.
Mint mondta, öngólnak tartja, hogy a Magyar Gárdáról vágtak be részleteket a Magyarország ma című kisfilmbe, hiszen az Orbán Viktor ellenzékének számít. Kocsis úgy vélte: 2009-ben lehetett náci nagygyűlést tartani a Hősök terén, ma pedig nem lehet – „az ócska komcsi trükköket az emberek nem veszik be”. Kocsis hozzátette: a Fidesz kampányában semmiféle trükk nem lesz, az eredményeikről fognak hiteles tájékoztatást nyújtani.