Frissítés: A tömegben felbukkant az LMP-s Schiffer András és három párttársa is. Schiffer újságíróknak elmondta, hogy attól függetlenül, hogy melyiket ki szervezi, sok demonstráción volt már.
A tüntetésen felszólaló szónokok az Index szerint nem mutatkoztak be a hallgatóságnak. Az első megköszönte Victor Ponta román miniszterelnöknek, hogy a „zászlóhisztivel” felkeltette az európai közvélemény érdeklődését a székely autonómia iránt. A második felszólaló követeléseknek adott hangot: „legyen hivatalos nyelv a magyar, legyen magyar nyelvű oktatás a bölcsődétől egyetemig, legyen szabad a szimbólumhasználat, és valósuljon meg a székely autonómia”.
Frissítés: Mint az Index írja, a közönség inkább békésnek mutatkozik, és a színpadon is zenélnek, verseket mondanak, székely mártírokról emlékeznek meg. Revizionista kórus a tudósító szerint kétszer indult be, ekkor a szokásos „Vesszen Trianon!” rigmust skandálták.