Jó segg, sok barátnő, kevés ész

Gender studies-ból soha nem elég: a feminizmus, a női szerepek, az anyaság és a karrier összeegyeztethetősége, a nőkkel szembeni elnyomás, a modern nőkép örök, kimeríthetetlen témák. Az aktuálpolitikai események azonban szolgáltattak némi muníciót ahhoz, hogy a kérdés ismét napirendre kerüljön.

Az ELTE Bölcsészettudományi Karán az X Kommunikációs Központ és a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség kezdeményezésére tartottak csütörtökön kerekasztal-beszélgetést A nő helye az egyetemen címmel. A fórumon többek között arra keresték a választ, hogy hol vannak a női rektorok és dékánok, fel kell-e lépniük az egyetemistáknak a szexizmus ellen, hitelesebb-e, ha egy fiú képviseli a diákok mozgalmát. Miért szerepel sokkal kevesebb nő még a diákmozgalom színeiben is? Miért nincsenek nők a HÖOK elnökségben? 

Tudós nők társasága

„Kezdjük Pistával és a listával” – vágott máris a közepébe Varró Szilvia moderátor, az X Kommunikációs Központ igazgatója. A központ önbevallása szerint azért jött létre, hogy a kommunikációs szakma eszközeit a jó ügyek szolgálatába állítsa, és meghatározó társadalmi ügyekben változást mozdítson elő. Varró beszélgetőpartnerei abban mind egyetértettek, hogy a listaügyben kettős mércével van dolgunk. „Feltűnő, hogy a lista szexizmusa nem keltett olyan nagy visszhangot, mint más aspektusai” – jegyezte meg Szemán Dénes pszichológia szakos PhD-hallgató. A fiatal kutató radikális nézeteket vall szexizmus terén: szerinte a HÖK-ös listázás durva szexuális zaklatásnak számít, de az egyetemi bulikra csábító plakátokat is a szexizmus melléktermékeinek tartja, mert szinte kivétel nélkül félmeztelen lányok szerepelnek rajtuk. Szerinte már egy „valamire való tudományos vitaestet is általában meztelen nőkkel adnak el”.

Tudós nők társasága

Varró idézett egy férfi újságírótól, aki szerint csupán „diákcsíny, ha azt listázzuk, hogy kit dugnának meg, de a rasszista megjegyzések komolyak”. Vincze Teréz filmesztéta az ELTE adjunktusa azonnal rávetette magát a megjegyzésre: „ha a rasszizmusra ugrunk, akkor a szexizmusra, vagyis a nemek miatti hátrányos megkülönböztetésre miért nem?” Ezt követően tanulságos kiselőadást tartott arról, hogy a nők jóval kisebb eséllyel léphetnek magasabbra a tudományos, egyetemi ranglétrán, mint a férfiak.

A statisztikák tanúsága szerint még mindig az ELTE áll a legjobban női oktatók, női intézet- és tanszékvezetők terén. Az egyetem 16 intézete közül egyet vezet nő, (Germanisztika Intézet – Dr. Knipf Erzsébet), míg a 70 tanszékből 19-nek van női tanszékvezetője. A legalacsonyabb tudományos fokozatúak, az adjunktusok aránya 97-92 a nők javára, docensből azonban már több a férfi: 104 férfira 71 nő jut. A ranglétra következő fokán álló egyetemi tanárból jóval kevesebb a nő: 23-an vannak, míg a férfiak száma 103. „Egyetemi körökben általában szokták tudni, hol van az üvegplafon, meddig lehet eljutni” – hangzott el a fórumon. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai esetében döbbenetesek az arányok: 12 nő és 261 férfi található köztük.

Undok feminista sárkány, vagy Hoffmann Rózsa

Joó Mária filozófus, az ELTE Filozófiai Tanszékének oktatója is arról panaszkodott, hogy évtizedek óta tapasztalja a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetést a tudományos életben. A férfiak legtöbbször nem is veszik észre, hogy hajlamosak a tudós nők feje fölött elbeszélni, amikor szakmai kérdésekről esik szó: „Ha egy férfi kolléga szembejön a folyosón, többnyire megdicséri a ruhámat, és megkérdezni, hogy van a lányom. Azonban ha két férfi kolléga találkozik ugyanígy, egyből kezet fognak egymással, és elkezdenek szakmai kérdésekről beszélgetni”.  Joó ezen általában ötévente rettenetesen kiborul, és beolvas valamelyik férfi kollégájának, aki ezen halálosan megsértődik, őt pedig elkönyveli „undok feminista sárkánynak”. Hiszen a férfi tanároktól távol áll a kirekesztés, ők szeretik és tisztelik a nőket, eszükbe nem jutna hölgy kollégáikat a tudományos diskurzusból kiszorítani.

És mi a helyzet a nőkkel a parlamentben és a politika világában? Ők vajon ugyanazt tapasztalhatják, mint a tudós nők? – kérdezte Varró Szilvia. Vincze Teréz kérdéssel válaszolt: vajon Hoffmann Rózsa hogy került a parlamentbe? Szerinte a köznevelésért felelős államtitkár vagy egy felülről irányított bábu, „akit odaraktak”, vagy „egy törtető, elviselhetetlen hárpia”. Hozzátette, ő nem emlékszik arra, hogy valaha is létezett volna a pozitív magyar politikusnő képe a köztudatban, de az egészen biztos, hogy gyanús, amikor egy politikusnőre 365 férfi képviselő jut a parlamentben.

A Hallgató Hálózat és az Első Magyar Egyetemfoglalás aktivistái a nemek kiegyenlítettségét tekintve sokkal jobban állnak, mint a tudós vagy a politikus társadalom. Vida Katalin pszichológushallgató elmondta, a HAHÁ-ban nagyon figyelnek a nőkre. Ha például interjút adnak valamelyik sajtóorgánumnak, ügyelnek arra, hogy egy férfit és egy nőt küldjenek nyilatkozni. A fórumaikon is betartják, hogy a fiúk és a lányok is ugyanannyi moderálási lehetőséget kapjanak. Feszült helyzetekben, így a szélsőjobbnak szurkoló focidrukkerek látogatása során hajlamosak automatikusan visszanyúlni a hagyományos szerepekhez, és egy fiút kérnek meg arra, hogy „tárgyaljon” a barátságtalan vendégekkel. 

A nők butábbak? 

Szemán Dénes és Vida Katalin is úgy vélte, a szexizmus mind az egyetemen, mind a parlamentben sokkal alattomosabban létezik, mint gondolnánk. A nők hátrányos megkülönböztetése nagyon sokáig abban a megállapításban öltött testet, hogy a „nők butábbak a férfiaknál”. Ma „csupán” ott tartunk, hogy a nők a friss kutatások szerint még mindig 20 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak – hiába végzik ugyanazt a munkát ugyanolyan képzettséggel, hatékonysággal, tehetséggel, tapasztalattal és elhivatottsággal, mint férfi társaik.

Szemán szerint, aki doktori munkájában a férfi szerepek kutatásával foglalkozik, a mai napig patriarchális társadalomban élünk, és a férfiak tudat alatt tartják fönt ezt a patriarchátust, aminek sok esetben maguk is vesztesei. Szerinte nem érdemes a nemek közti kognitív különbségeket túldimenzionálni, mert „a nemeken belül nagyobbak a különbségek, mint a két nem között”. A beszélgetés egyik hozzászólója, egy magát biológusként bemutató fiatalember a nemek közti különbségeket kutató evolúciós pszichológiát egyenesen kamutudománynak minősítette, majd legyintett, és az agy „fenotípusos plaszticitására” hivatkozott.

Míg a fórummá alakult beszélgetés résztvevői az újonnan tanult biológiai szakkifejezést próbálják megemészteni, az egyik szociálpszichológiával foglalkozó hölgy lényegében megerősíti, hogy a nemek közti különbségek okai sokszor a tudományos mítoszok részei. A férfi nem azért nem végez házimunkát, mert a génjei házimunka-ellenességre predesztinálják, és a nők sem azért sírnak, mert az érzelmesség beléjük van kódolva. Érdemes különbséget tenni a fizikai adottságok és a tanult viselkedésminták között: a lányok például nem azért nem lesznek mérnökök, mert eleve alkalmatlanok rá – egyszerűen így szocializálódnak. Nyolcadikos korukra a legtöbben valamiért eljutnak a felismerésig, hogy „teljesen hülyék a matekhoz”.

Hé, legyél már egy kicsit feministább!

A beszélgetés lényegében a „nők diadalával” zárult: Joó Mária kijelentette, ha talál maga mellé „cinkosokat”, megszervezi a bölcsészettudományi karon a női esélyegyenlőségi programot. Vincze Teréz következtetése szerint nem kell a főállású anyákat minden áron feministává és karrieristává tenni. Ha valaki a konzervatív modellben érzi jól magát, akkor választhassa azt, ha pedig a tudományos életben, vagy éppen a politikában szeretne karriert csinálni, ebben se akadályozza senki.  Vincze szerint a társadalom egyik legfontosabb feladata lenne, hogy mindig, minden nőnek legyen a férfiakkal egyenrangú választási lehetősége.