Fidesz: Mindenki véleményezhesse a rezsicsökkentést!

2013. március 13. 14:01

Az embereknek joguk van elmondani a véleményüket a rezsicsökkentésről - így reagált a Fidesz a szocialista Korózs Lajos szerdai szavaira.

2013. március 13. 14:01

Az MSZP-s politikus sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: hallják, hogy a miniszterelnök aláírásokat fog gyűjtetni az aktivistáival azért, hogy a gazdagok „jó nagy rezsicsökkentésben részesüljenek”. Szerinte ugyanakkor ezzel az egész „mizériával” a botrányos alaptörvény-módosításról akarja elterelni a kormány a figyelmet.

A Fidesz-frakció az MTI-hez eljuttatott közleményében mindezt úgy kommentálta, hogy a szocialistákkal ellentétben – akik kormányzásuk alatt háromszorosára emelték a gáz árát, megduplázták a villany árát, és családok százezreinek megélhetését sodorták veszélybe –, a kormánypárt kitart a rezsicsökkentés mellett, minden eszközzel megvédi azt a baloldaltól és a külföldi nyomástól.

A bankárkormánynak, a Gyurcsány-Bajnai-korszaknak vége van, ma a magyar kabinet nem a külföldi érdekek, hanem az emberek mellett áll, és ha ebben az emberek a demokráciában megadatott eszközökkel – például az aláírásukkal – támogatni kívánják a Fideszt, akkor a baloldal kénytelen lesz azt tudomásul venni – zárta közleményét a kormánypárti képviselőcsoport. Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke és Rogán Antal frakcióvezető hétfőn közölte: aláírásgyűjtést indít a Fidesz, hogy támogatást kérjen a családoktól a rezsicsökkentési program megvédéséhez.

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2013. március 13. 18:41
A szolgáltatók fizessenek a fogyasztóknak a felhasznált energia arányában,előbb-utóbb idejut az állampárt!
énis
2013. március 13. 16:23
Farokverők! Mondjatok véleményt! Én is egyetértek, de nem akármilyen áron! Kérem az ingyenes sört! Kérem az olcsó kenyeret, de ezzel csak drágább lesz! De legyen egyazon áron! Akkor is támogatom! Ha nem, akkor több megy el, mint a nyeremény! Értitek droidok? Sőt kérem az adójóváírás visszaállítását, ami 16000 volt! Ha ezt visszaadjátok, akkor tutira aláírok mindent. Legyetek bátrak és ne szédítsétek a népet!
Gyurcsány Viktor
2013. március 13. 15:48
Hm, az alkotmánymódosításnál, meg előtte a választási regisztrációnál valahogy nem voltak ennyire kíváncsiak az emberek véleményére...
silvester
2013. március 13. 15:22
Moslékolók aki többet szeretne fizetni hát tegye.Fizessen mások helyett is.Érezhető,hogy a moslékolóknak a reggeli moslék megártott ,félre röfögnek.Tán az esti moslék ízleni fog és az agyar is elefántnyira fog nőni.További jó röfögést.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!