DK: A Klubrádió frekvencianyerése a jogállam győzelme

2013. március 14. 17:25

A demokrácia és a jogállam győzelmének tartja a Demokratikus Koalíció (DK) a Klubrádió frekvencianyerését - közölte Molnár Csaba független országgyűlési képviselő csütörtökön.

2013. március 14. 17:25

A DK politikusa közleményében „őszintén gratulált” a Klubrádiónak, amiért, bár hosszú és méltatlan peres eljárás eredményeként, de sikerült érvényesítenie állandó frekvenciához való jogát.

Ez az eredmény túlmutat azon a rendkívül fontos tényen is, hogy a kormányzatnak minden erőfeszítése ellenére sem sikerült elnémítania egy ellenzéki orgánumot: reményt ad, hogy a jogok az egyre inkább szerveződő önkényuralomban is érvényesíthetőek – hangoztatta.

A DK egyúttal elismerését fejezi ki az ügyben eljárt bíráknak és bíróságoknak, amiért megőrizve függetlenségüket, volt bátorságuk jogszerű, de a kormányzati szándékkal szögesen ellentétes ítéletet hozni. Molnár Csaba szerint ezek a bírák eleven példái annak, hogy az igazságszolgáltatás függetlenségének megőrzése olyan körülmények között sem lehetetlen, amikor egy-egy, a kormánynak nem tetsző bírói ítélet közvetlen miniszterelnöki rosszallást vált ki, amelynek a kormányfő akár parlamenti fölszólalásban is hajlandó hangot adni.

A médiatanács csütörtökön közölte: a bírósági döntéssel összhangban a Klubrádiónak ítélte a Budapest 95,3 MHz körzeti rádiós frekvenciát. A hatóság 2011 júliusában pályáztatta meg a hullámsávot 52,9 millió forint plusz áfa alapdíjért.
 

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akvínói akvavit
2013. március 14. 19:39
Egyszerűen a Szalay Annamária által irányított médiahatóságtól sugárban hányok. A fasznak szívózott globális reklámote csapva ennek a cionista bandának, utána meg gyáva szar módon odaadta nekik a frekvenciát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!