Kilépett a pártból a KDNP esztergomi elnöke

2013. február 09. 15:51

Révfalvi Gergely döntését azzal indokolta, hogy a KDNP szervezeti keretei a helyi szervezetekre is kötelező érvényű szövetségi megállapodás miatt túl szűkre szabják a helyi érdekérvényesítés lehetőségeit.

2013. február 09. 15:51

A KDNP esztergomi elnöke szombaton lemondott a helyi szervezet vezetéséről, és kilépett a pártból – tájékoztatta közleményében a politikus az MTI-t. Révfalvi Gergely indoklása szerint „a KDNP szervezeti keretei a helyi szervezetekre is kötelező érvényű szövetségi megállapodás miatt túl szűkre szabják a helyi érdekérvényesítés lehetőségeit”.

A most lemondott elnök pénteken jelentette be, hogy a párt eláll a Fidesz helyi szervezete ellen indított névbitorlási pertől, amelyet a Fidesz helyi tevékenységével való egyet nem értés miatt indítottak. Mivel az esztergomi képviselő-testületben jelenleg egyetlen KDNP-tag sincs, annak megállapítását kérték a bíróságtól, hogy a frakció megalakulása óta törvénytelenül használja a nevet. A párt helyi elnöke az általa írt keresetben leszögezte, a Fidesz „saját neve alatt vállalja a felelősséget munkájáért, illetve megnyilvánulásaiért, sajtóközleményeiért”.

Révfalvi Gergely közel egy éve váltotta Mészáros Jánost a párt helyi szervezetének élén. Mindkettőjük politikájára jellemző volt a Fidesz-frakciótól való távolságtartás. A korábbi elnök 2011-ben nyílt levélben tiltakozott a Fidesz-KDNP-frakció elnevezés ellen. Két héttel a 2010-es önkormányzati választások után, amikor az előző fideszes városvezető, Meggyes Tamás nem volt hajlandó átadni irodáját a kétharmados többséggel polgármesterré választott Tétényi Évának, a KDNP helyi szervezete fizetett politikai hirdetést jelentetett meg, amelyben kijelentették: nem azonosulnak a Fidesz képviselőinek magatartásával, és arra kérték őket, alakítsanak ki partneri kapcsolatot a független polgármesterrel.

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szalma Botond
2013. március 25. 09:03
Egy becsületes, tisztességes és jó úton haladó KDNP-s volt. Sajnos a pártelit egyes kontra-szelektált tagjai ezt nem bírták elviselni. Ő pedig nem akart bohóc maradni. Rossz hír, hogy pont azok hagyják el a pártot, akikre lehetne építeni!
Akitlosz
2013. február 10. 04:23
A KDNP csupán a Fidesza alsegédfiókszervezete. Nem önálló párt. Ha azok akarnának lenni, akkor valószínűleg nem ülhetnének a parlamentben, nem jutnának nekik koncok az állami húsosfazékból.
tarackos
2013. február 09. 23:16
Áruló! Ez blaszfémia!
Secnir
2013. február 09. 22:24
várható volt, hogy az esztergomi kdnp-sek nem hagyják a gerincüket elsorvadni hagyni...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!