HVG.hu: Közel hatszázan vettek részt az élőláncban az ELTE-nél

2013. február 26. 15:08

A huszonkét nyugdíjazni kívánt oktató elbocsátása ellen tiltakoztak élőlánccal az ELTE BTK épületénél. A demonstráción több százan vettek részt.

2013. február 26. 15:08

Az élőlánc február 26-án fél kettőre lett meghirdetve, és az ELTE BTK Múzeum körúti épületétől indult. A HVG.hu becslése alapján közel hatszázan vettek rajta részt, fél órával az esemény kezdése után pedig már a Puskin utcába fordultak be a tiltakozók. Az élőlánc negyed háromkor ért véget, utána az esemény szervezőinek előzetes bejelentése alapján fórum kezdődött az ELTE BTK főépületében. A lap felmérése alapján a részt vevők többsége bölcsészhallgató, illetve -oktató volt.

A Mandiner tudósítója a demonstráción György Pétert és Radnóti Sándort is felfedezte, utóbbinak neve szintén felbukkant a nyugdíjazott oktatók feltételezett listáján. Radnóti maga is részt vett az élőláncban, melynek során a tiltakozók egyesével felsorakoztak a Múzeum körúti épület és a Puskin utca között, és egymás kezét fogva láncot alkottak tiltakozás gyanánt. A tüntetésen a kar hallgatói táblákon és kitűzőkön jelezték, hogy kiállnak az elbocsátani kívánt oktatók mellett. Horváth Iván irodalomtörténész neve is felbukkant egyesek kitűzőjén – az ő elbocsátása a sajtóban még nem merült fel, de az ELTE BTK Reneszánsz mesterszakának oktatói már közleményben tiltakoztak a menesztése ellen.

Összesen 191 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
silvester
2013. február 27. 10:57
Jó munkát végeztek a Debreczeni féle okítók.Előadásaik ezeknek mélyreható,hülyítésük sikeres,ezért járt a magas tiszt.dij.Tanulni bizony nem tanították meg a láncosokat,csak áskálódni.Mi haszna népség.Ti lennétek a jövő? A többségében becsületesen tanulót és országunkat mentse meg ezektől az a Magyarok Istene.
daermon
2013. február 27. 08:34
Most olvastam 1 cikkben: az ELTE BTK dékánja mondta, h. 70 felsőoktatási intézmény 168 kara van ma Mo.-on. Nyilván nem ez az általános, de csak az ELTE BTK-n 64 tanszék működik. Sztem ez így sok. Valahol el kell kezdeni. Na persze nyilván nem itt :)... De akkor hol?
kamasuka
2013. február 27. 08:17
Több százan?! Nem mondjátok! Az már érdekérvényesítő tömeg. Mit tömeg, az ország nagy része. Mit nagy része, kétharmada!
tamas222
2013. február 27. 07:18
Vajon a 62 évet betöltött politikusokat mikor basszák ki? Kezdhetnék Szürös Mátyással...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!