A Fidesz szerint felháborító, hogy az MSZP-s politikusok ahelyett, hogy kiállnának a magyar emberek elé és vállalnák a felelősséget azért, hogy a magyar lakosságot lakáshitelekbe és adósságokba hajszolták, még most is folyamatosan semmibe veszik és megalázzák a bajba jutott devizahiteleseket. A Fidesz közleményében felszólította az MSZP-t, hogy ne „matekozzanak” a devizahitelesek és az ócsai lakópark ügyében.
Kórózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szerdai sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy az ócsai szociális lakóparkra szánt hatmilliárd forintból 1200 lakást vehettek volna Budapesten a rászorulóknak, akiknek egy év elteltével Ócsáról is menniük kell majd, ha a bank nem tudja értékesíteni korábbi ingatlanukat.