Elítéli az etnikai, faji alapú listázást a Jobbik

2013. február 20. 11:34

A radikális párt közölte: nem foglalkoznak az ELTE BTK hallgatói önkormányzatának „állítólagos” belügyeivel, de elítélik a faji, vagy etnikai alapon történő listázást. Dúró Dóra szerint a Jobbiknak nincs köze az ELTE BTK HÖK belügyeihez és nincs megszólalási kényszerük ebben az ügyben.

2013. február 20. 11:34

A Jobbik nem foglalkozik az ELTE bölcsészkara hallgatói önkormányzatának „állítólagos” belügyeivel, de elítéli a faji, vagy etnikai alapon történő listázást – mondta kérdésre válaszolva szerdai sajtótájékoztatóján Dúró Dóra, az ellenzéki párt szóvivője. Arra a kérdésre, hogy nem érzi-e a Jobbik érintettnek magát az ügyben, mivel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi kara halgatói önkormányzatának több korábbi elnöke is jelenleg jobbikos politikus, Dúró Dóra úgy válaszolt: a Jobbiknak nincs köze az ELTE BTK HÖK belügyeihez és nincs megszólalási kényszerük ebben az ügyben. Emlékeztetett ugyanakkor, hogy az érintettek cáfolták a megjelent híreket és jogi útra terelik az ügyet.

Az atv.hu kedden arról írt: a hallgatói önkormányzat éveken át listázta az új hallgatókat az ELTE Bölcsészettudományi karán, a gólyatáborba jelentkezőket világnézetük, pártszimpátiájuk, felekezeti hátterük és vélt származásuk alapján jellemezték. Az adatbázis egyik szerkesztője és a hallgatói önkormányzat elnöke elismerte a listák létét, de azt állítják, a kényes részleteket utólag hamisította valaki, míg az ELTE rektorhelyettese azt mondta, ha ez megtörtént, az nem egyetemi, hanem rendőrségi ügy – olvasható a hírportálon. Fábri György, az ELTE kommunikációs rektorhelyettese az MTI kérdésére azt közölte: az egyetem azonnali vizsgálatot indított az esetleges hallgatói listák ügyében, és minél előbb tisztázni szeretné a helyzetet.

Összesen 146 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kovacsjanos
2013. február 21. 01:06
Ha egy bölcsész szakos hallgató témát keres a szakdolgozatához, annak bátran merem ajánlani hogy olvassa végig a kommenteket például ez alatt a cikk alatt, és máris írhat egy csodás dolgozatot a magyar társadalomban uralkodó áldatlan állapotok okáról. Hogy lehet ilyen gyűlölettel viszonyulni egymáshoz? Mi ez az értékvesztettség? Ha Kossuth meg Széchenyi olvasnák ezeket a hozzászólásokat egészen biztos hogy el lennének keseredve. Ez mindkét oldalra vonatkozik, tisztelet a kivételnek. Nem mintha bárkit is érdekelne, hogy mit írok. Meg az igazság letéteményesének sem érzem magam, csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy ahogy beléptem ebbe a virtuális szobába megcsapta az orrom a bűz. Ki kellene szellőztetni.
matyóhimes
2013. február 20. 23:23
Na, ha a Jobbik már elítéli végre saját magát, akkor jó felé haladunk :-)
karika01
2013. február 20. 19:26
Persze, hogy elítélik, hiszen néhány hete nem pont az ő képviselőjük állt elő teljesen hasonló témájú javaslattal.. Az ELTE-n megcsinálták kicsiben Gyöngyösi nagy ötletét és ezek után képesek faarccal kiállni, és elítélni az ELTE-n történteket? Ugyan már!
Larry Morton
2013. február 20. 18:55
Eddigpont hogy ők akartak mindekit listázni. Akkor most mi történt? Ennyire tökös gyerekek lennének a jobbikosok?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!