Ezek az utolsó pillanatok: az elemzők kimondták, melyik párt az esélyesebb a választás megnyerésére

Az sem rejtették véka alá: mennyire valószínű, hogy végső eredményt lehet majd hirdetni vasárnap este.



Rogán Antal az ATV műsorában leszögezte, az eddigi népszerűségvesztésüknek semmi köze a választási feliratkozásról való lemondáshoz.
A Fidesz frakcióvezetője úgy fogalmazott, meglepődött, hogy az Együtt 2014 „konzervközleményben” szólította fel a kormánypártokat, hogy ne módosítsák újra az Alkotmányt, miközben ők már előtte bejelentették az előzetes regisztrációtól való elállást.
Rogán szerint, ha beleírták volna az Alaptörvénybe a regisztrációt, akkor egy hosszú politikai-jogi vita kezdődött volna, és a választáshoz közeledve fontos, hogy tiszták legyenek annak szabályai.

Mint mondta, kíváncsi arra, hogy azok, akik egyes alkotmánybírák megválasztása kapcsán diktatúra bevezetésével vádolták őket, most majd mit fognak mondani.
